Ígéretek helyett tettekre várnak a nyudíjasok
Amennyiben a Gyurcsány-kormány valóban komolyan gondolja a miniszterelnök által bejelentett nyugdíjkorrekciós programban foglaltakat, nem tervezhet 2010-ig elhúzódó intézkedés-sorozatot. Egy idős embernek már nincs lehetősége ilyen hosszú időt kivárni, ma van szüksége segítségre, hiszen a ránehezedő évekkel, fogyó erejével egyre nehezebben tud szembenézni a mindennapi életét lassan elviselhetetlenné tévő terhekkel.
Dátum: 2005-10-06 16:18:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=44577
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:32:45.684048, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A létfontosságú dolgok: az elengedhetetlenül szükséges gyógyszer, a gáz, a villany, az élelmiszer árának állandó emelkedése miatt, meg kell fontolnia, melyiket hagyja el, hogy a másikat ki tudja fizetni. Méltatlan dolog egy végigdolgozott élet után, hogy az élelmiszerboltban, a csekkek befizetésénél a postán, vagy az unokának szánt ajándék megvásárlásánál számolgatnia kell a forintokat, mire futja belőle. Ezért olyan nyugdíjprogramra van szükség, ami nem majd, nem holnap, hanem ma nyújt kézzel fogható segítséget a nyugdíjasok számára. A bejelentett tervezet szerint a rokkantnyugdíjasok legkorábban három év múlva, illetve további két esztendővel később, 2010-ben számíthatnak nyugellátásuk számottevő emeléséhez. Ebből is látszik, hogy Gyurcsány Ferenc nem érzi át milyen nehézségekkel néz szembe nap, mint nap egy megromlott egészségű, kiszolgáltatottá vált ember.
Az Idősügyi Tanács elfogadta ugyan a kormány mostani javaslatát, mert nem tehetett mást, ha segíteni akar nyugdíjas társain. Minden segítségnek, így ennek a tervezetnek is örülni kell. Azonban, ha Gyurcsány Ferencék igazán segíteni akartak volna a nyugdíjasok helyzetén, akkor megkérdezik előbb őket, mi könnyítene leginkább életükön, és csak azután cselekednek. Ez már csak azért is elvárható, mert az idős emberek teremtették meg társadalmunk alapját tisztességes munkájukkal, gyermekeik felnevelésével, unokáik gondozásával. Megérdemelnék, hogy valóban gondoskodjon róluk a kormány.
A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség Nyugdíjas Tagozata továbbra is segít és támogat minden kezdeményezést, ami a nyugdíjasok jelenlegi rossz helyzetének azonnali javítását szolgálja.
Budapest, 2005. október 6.
fideszfrakcio.hu