Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Példátlan megszorítások a közoktatásban

Annak ellenére, hogy a következő évben a kormányzati szándék szerint növekszik a felsőoktatás támogatása, ezt teljes egészében elviszi a bérek és járulékok kifizetése - mondta Sió László, a Fidesz oktatási műhelyének vezetője.


Dátum: 2005-10-06 16:24:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=44578
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:32:46.003069, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Sió László az oktatási miniszter sajtótájékoztatóján elhangzottakra reagált. Magyar Bálint csütörtökön arról beszélt, hogy a felsőoktatás támogatása jövőre 196,5 milliárd forintra emelkedik, ami csaknem kilenc százalékos bővülést jelent, mondta Magyar Bálint csütörtöki sajtótájékoztatóján.

Sió László, a Fidesz oktatási műhelyének vezetője közölte: a támogatás emelkedésének ellenére nem nő az intézmények mozgástere, hiszen a bér és járulékterhek elviszik, amit a kormány ad.

Az ellenzéki politikus úgy vélte: bár jól hangzik az a bejelentés, hogy a több évre szóló felsőoktatási infrastruktúra-fejlesztési programokra 175 milliárd forint magántőkét vonnak be, ám a 2006-os költségvetésben mindebből csupán egymilliárd forint jelenik meg.

"Más tollával ékeskedik Magyar Bálint" akkor, amikor a hallgatói juttatások növekedéséről beszélt - mondta Sió László -, hiszen ez csak 2006 szeptemberétől lesz érvényes, ami már a következő kormányzati ciklusra esik.

Sió László szerint nem véletlen, hogy Magyar Bálint nem beszélt a közoktatásról, hiszen e területen példa nélküli megszorításokat tartalmaz a 2006-os költségvetés. Pedig már az idei év sem volt könnyű, hiszen 218 iskolát, óvodát zártak be a nyáron, ami az összes intézmény mintegy öt százaléka. A legrosszabb évben is csak néhány tucat bezárás volt - érzékeltette az idei történések súlyát a politikus.

Sió László közölte: az sem véletlen, hogy a pedagógusok béréről nem szólt Magyar Bálint. A 2006-os költségvetés melléklete ugyanis nem tartalmaz semmiféle számot, ami azt jelenti, hogy a kormánynak nincs javaslata, nincs elképzelése e terület béreinek rendezésére.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek