Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Kárpátalján is megemlékezések voltak a nemzeti gyásznapon

Kárpátalja magyarsága idén is méltó módon emlékezett meg az 1848-49-es forradalom és szabadságharc vértanúiról a nemzeti gyásznapon. A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) hagyományosan Nagyszőlősön, az 1849-ben vértanúhalált halt egykori Ugocsa vármegyei főispán, Perényi Zsigmond báró szobránál tartotta meg a levert szabadságküzdelem után kivégzett mártírok emlékének szentelt ünnepségét.


Dátum: 2005-10-06 18:05:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=44591
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:32:49.933172, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A rendezvény ünnepi szónoka, Sziklavári Vilmos ungvári magyar főkonzul beszédében kiemelte: a legújabb kori Magyarország alkotmányos és erkölcsi kötelességének tekinti a határon túli nemzetrészek, köztük a kárpátaljai magyarság nemzeti önazonossága, anyanyelvének és kultúrájának szülőföldön való megőrzése támogatását, valamint azt, hogy elősegítse akadálymentes kapcsolattartását az anyanemzettel. Ezt a célt szolgálja a magyar kormány által jövőre bevezetendő nemzeti vízum intézménye - tette hozzá.

Kovács Miklós, a KMKSZ elnöke beszédében kifejtette, hogy egy nemzet akkor maradhat meg, ha sorsfordító időkben van kinek magára venni a hős és a mártír szerepét. Szerinte a kárpátaljai magyarok épp most élnek olyan időszakban, amikor megfordul a sorsuk, most dől el, hogy megmaradnak-e vagy sem. Ezért fontos figyelembe venni a magyar szabadságharc hőseinek és mártírjainak példáját, ezért kell emléküket ápolni - emelte ki.

Kovács úgy vélte, hogy tavaly december 5-én az anyaországi magyarság nagy része nem tudott helytállni nemzethűségből, nemzeti szolidaritásból. A kárpátaljai magyaroknak okulniuk kell ebből a kudarcból, hogy hasonló helyzetbe kerülve ne kövessék el ezt a hibát, nehogy bárki is a szánandó antihősökhöz sorolhassa őket - hangsúlyozta a KMKSZ elnöke.

Az évfordulós megemlékezés záró aktusaként a kárpátaljai magyar szervezetek, a történelmi egyházak, az ungvári magyar főkonzulátus és a Határon Túli Magyarok Hivatalának (HTMH) képviselői megkoszorúzták Perényi Zsigmond emlékművét.

Ungváron is megemlékeztek a tizenhárom aradi vértanú kivégzésének évfordulójáról. A Magyar Értelmiségiek Kárpátaljai Közössége és az Ungvidéki Magyar Szövetség vezetői, a HTMH és az ungvári magyar főkonzulátus képviselői megkoszorúzták Szegelethy János honvédtiszt sírját és Bémer László mártír római katolikus főpap emléktábláját, majd a Petőfi téri művészeti szakközépiskolában tartott műsoros esttel idézték fel a 156 évvel ezelőtt történteket.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek