Egyre több panasz érkezik a HÖOK-hoz és az oktatási jogok biztosához a térítési díjak miatt
Egyre több panasz érkezik a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájához (HÖOK) a hallgatói térítési díjak miatt - közölte Schöberl Márton, elnökségi tag csütörtökön az MTI-vel. Folyamatosan érkeznek a panaszok az oktatási jogok miniszteri biztosához is.
Dátum: 2005-10-06 18:07:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=44592
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:32:50.250018, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A HÖOK-hoz érkezett panasz többek között a Budapesti Gazdasági Főiskolával kapcsolatban - mondta.
A főiskolán - az MTI felsőoktatási hallgatói forrásból származó információi szerint - azt sérelmezték, hogy az angol nyelvi képzésért szedtek térítési díjakat, holott államilag finanszírozott képzésre járnak a diákok. Az ügyben az MTI Roóz Józsefet, az intézmény vezetőjét nem tudta elérni.
Panasz érkezett a HÖOK-hoz a Kodolányi János Főiskoláról is, amelynek honlapján az szerepel, hogy a beiratkozási díj az államilag finanszírozott hallgatóknak félévente 46 ezer forint. Ez minden főiskolai hallgatóra vonatkozik és az intézmény az 51/2001-es kormányrendeletre hivatkozva kéri ezt a díjat.
Schöberl Márton közölte: a HÖOK jövő héten találkozik Aáry-Tamás Lajossal az oktatási jogok miniszteri biztosával. Hozzátette: ezeket az eseteket a HÖOK ki akarja vizsgálni.
Aáry-Tamás Lajos az MTI-nek csütörtökön elmondta: folyamatosan érkeznek hivatalába a panaszok, sokan személyesen keresik fel és mondják el ezzel kapcsolatos problémájukat. Múlt péntek óta napi 20-25 megkeresést, e-mailt, telefonhívást regisztrálnak - közölte a biztos.
A panaszok azt követően szaporodtak meg, hogy a biztos általános vizsgálatot indított a felsőoktatási intézményekben szedett térítési díjak ügyében. Aáry-Tamás Lajoshoz tavasszal fordult három hallgató, akik azt sérelmezték, hogy bár államilag finanszírozott képzésre járnak a Szegedi Tudomány Egyetem Budapest Média Intézetében, mégis félévente 80 ezer, majd 90 ezer forintot kellett fizetniük a Média Menedzser Oktató Kft. számlájára.
A biztos ajánlást fogalmazott meg, hogy az egyetem szüntesse be a térítési díjak szedését az államilag finanszírozott képzéseknél. Az intézménynek 30 nap áll rendelkezésre, hogy választ adjon elfogadja-e az oktatási jogok biztosának ajánlását.
MTI - fideszfrakcio.hu