Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A horvát parlament elutasította a két ország határvitáját érintő szlovén törvényt

Semmisnek nyilvánította a horvát parlament egy csütörtöki határozatában azt a szlovén törvényt, amely szlovén kizárólagos gazdasági övezetté nyilvánított egy határvita tárgyát képező tengeri területet.


Dátum: 2005-10-06 19:27:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=44600
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:32:52.734445, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A határozat "a horvát szuverenitás megsértésére irányuló kísérletnek", "jogilag megalapozatlannak, érvénytelennek és semmisnek" minősíti a kedden született szlovén törvényt.

A zágrábi parlament egyúttal támogatta a horvát kormány Ljubljanának tett javaslatát, hogy az ügyben nemzetközi döntőbíróság ítéljen. "Nem követelünk idegen területet, de nem fogjuk feladni azt, ami a miénk" - jelentette ki csütörtökön Ivo Sanader horvát miniszterelnök. Vladimir Seks házelnök pedig úgy vélte, a keddi ljubljanai határozatban Szlovénia "területi követelései" öltenek testet.

A két volt jugoszláv tagköztársaság Jugoszlávia 1991-es felbomlása óta nem tudott maradéktalanul megegyezni közös határuk vonalában.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek