Az ENSZ a madárinfluenza elleni gyógyszerek és vakcinák elérhetőségéről
Az ENSZ nem fogja megengedni járvány esetén, hogy a szellemi tulajdonjogok útjában álljanak a madárinfluenza elleni gyógyszerek és vakcinák elérhetőségének - jelentette ki csütörtökön Kofi Annan, a világszervezet főtitkára.
Dátum: 2005-10-06 19:53:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=44604
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:32:53.980817, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"Intézkedni fogunk, hogy gazdag és szegény egyaránt hozzájuthasson a szükséges kezeléshez és vakcinákhoz" - mondta genfi nyilatkozatában.
Felszólította a gazdag államokat és a nagy gyógyszergyártó cégeket: segítsék a szegény országok felkészülését arra az esetre, ha a madárinfluenza tömeges járványt idézne elő emberek körében.
Annan azután nyilatkozott újságíróknak, hogy tanácskozott a svájci városban az Egészségügyi Világszervezet (WHO) vezetőivel arról a veszélyről, amely a madárinfluenza emberről emberre terjedő mutánsának esetleges kialakulásában rejlik.
A szabadalmak hosszú évekre kizárólagos jogot biztosítanak egy gyógyszer kifejlesztőinek az adott orvosság gyártására és értékesítésére. A Kereskedelmi Világszervezeten belül azonban létrejött korábban egy olyan egyezmény, amely lehetővé teszi az országok számára, hogy bizonyos körülmények között büntetlenül létrehozhassák a maguk számára a szabadalom által védett gyógyszer generikus változatait, ha ez a lépés óhatatlanul szükséges egy nagy egészségügyi katasztrófa elkerüléséhez.
MTI - fideszfrakcio.hu