Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Szórják a pénzt a szocialisták

Pontos adatot nem lehet tudni, de becslések szerint az MSZP hathetes imázskampányának összköltsége elérheti a 400 millió forintot is, bár egyes szocialista körökben félmilliárdos összegről is hallani. A Köztársaság téren stratégiai cél Orbán Viktor Fidesz-elnök mielőbbi bevonása a politikai csatározásokba.


Dátum: 2005-10-07 07:59:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=44611
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:32:56.235517, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Rendkívül elégedettek a szocialisták a párt imázskampányával, amelynek eredményeként az MSZP népszerűsége megközelítette a Fideszét. A tagság bizakodóan tekint a 2006-os választás elé, ahogy a lap egyik informátora megjegyezte: "Most már hisszük, hogy nyerhetünk."

A siker egyik záloga azonban - vélik a Köztársaság téren -, hogy az elmúlt időszak "megfeszített és összehangolt" munkatempóját fenn tudják-e tartani jövő áprilisig. A tervek szerint a száz lépés programjához fűződő kormányzati bejelentésekkel, Gyurcsány Ferenc miniszterelnök szerepléseivel kívánják a továbbiakban is tematizálni a közbeszédet. Az aktivitás fenntartásához pénz és energia szükséges. A pártvezetéshez közel álló forrás szerint a nagyobbik kormányzó pártnak nem okozhat gondot, hogy biztosítsa az elkövetkező időszak kampányeseményeinek anyagi fedezetét.

Pedig az utóbbi hetek pártpropagandája jelentősen megterhelhette az MSZP kasszáját. Pontos adatokat nem lehet tudni az imázskampány eddigi költségeiről, mértéktartó becslések szerint azonban akár a négyszázmillió forintot is elérheti a reklámhadjáratra fordított összeg, bár szocialista körökben félmilliárd forintról is hallani. Informátoraink szerint csak a párt adatbázis-építése (decemberig az összes telefon-előfizetéssel rendelkezőt felhívják a pártközpontból) harmincmillió forintot visz el, de az MSZP-hez kötődő személyeknek kipostázott, Gyurcsány Ferenc és Hiller István által szignózott levelek is belekerülhetnek negyvenmillióba. Úgy tudjuk, körülbelül egymillió személynek kézbesítették az MSZP levelét, amelyhez aktivistakártyát is mellékeltek, hogy a lelkesebb szimpatizánsok potenciális aktivistákat toborozzanak, akiknek adatait a pártközpontba kell küldeni. Jelentős kiadást jelentettek a közterületeken elhelyezett óriásplakátok, egész házfalat beborító hirdetések (ezek ára állítólag hetente egymillió forint) és a médiumokban megjelenő reklámok is. Ezek mellett három életmódmagazinba ingyenes buli-CD-t csomagoltak, valamint az MSZP helyi szervezeteinek "kitelepülőpultokat" és a korábbiakhoz képest meglehetősen jó minőségű szórólapokat szállítottak.

A hathetes kampány záróeseménye október 16-án lesz a Budapest Sportarénában. A rendezvényre mintegy 12 ezer embert várnak a szervezők, és ennyien valószínűleg meg is fognak jelenni. A Köztársaság téren ugyanis minden vidéki szervezetnek kiadták, hogy mennyi embert kell felhozniuk a fővárosba. Nyakó István szóvivő a stop.hu-nak elmondta, hogy csak Borsodból két különvonat indul Budapestre. Az utaztatás lebonyolítására, a meghívott sztárvendégekre (többek között a Nox együttes és Sebestyén Márta), a helyiségbérlésre, a hang- és fénytechnikára forrásaink szerint akár hatvanmillió forintot is áldozhatnak.

Karsai József a közelmúltban Battonyán 8,7 millió forintot költött mintegy tízezer embernek a megyéből a településre való utaztatására és megvendégelésére. A képviselő lapunknak elmondta: háromszázezret üdítőitalra, 1,3 milliót pedig a buszköltségekre költött. A lap úgy tudja, hogy a közeljövőben a megyeszékhelyeken is várhatók hasonló szocialista tömegrendezvények.

Fontos eleme a kampánynak Orbán Viktor politikai csatározásokba való mielőbbi bevonása, hogy a Fidesz-elnök mozgósító- erejét gyengítsék, népszerűségét koptassák. Többen úgy vélik ugyanis, hogy a választási versengés kimenetelére meghatározó befolyása lesz annak, hogy spontán helyzetekben ki milyen hibákat vét majd. A lap informátorai megjegyezték azt is, hogy a médiában tapasztalható Gyurcsány-offenzíva nem feltétlenül jár együtt a miniszterelnök népszerűségének növekedésével. A Vision Consulting felmérése szerint a miniszterelnök szeptemberben csaknem háromszor többet jelent meg a vezető hírekben, mint Orbán Viktor.

Török László, Magyar Nemzet

fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek