Panaszt tett Pós Péter volt kurátor a Fővárosi Főügyészségen
Panaszt tett a Fővárosi Főügyészségen Pós Péter, a Magyar Televíziót (MTV) felügyelő közalapítvány volt kurátora, aki erről pénteken tájékoztatta az MTI-t. A kurátor elmondta, azért tett panaszt, mert egy kerületi vádhatóság bűncselekmény gyanújának hiányában elutasította, hogy vizsgálatot indítson az MTV több, korábban benyújtott szerződésének ügyében.
Dátum: 2005-10-07 11:43:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=44627
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:33:00.913893, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Közölte: panaszát arra alapozza, hogy e héten újabb három szerződés iratait nyújtotta be, márpedig a napokban kézhez vett elutasító végzés szerint "abban az esetben, ha elévülési időn belül olyan új körülmények merülnek fel, melyek bűncselekmény gyanúját alátámasztják, a büntetőeljárás lefolytatására nyílik lehetőség".
Szavai szerint a két iratcsomóban lévő szerződések azt mutatják, hogy nem egy egyszeri jogellenes szerződéskötésről volt szó, hanem folyamatról, amelyre az először benyújtott szerződésmásolatok "mindössze példaként szolgáltak".
Pós Péter, aki korábban a Magyar Televízió Közalapítvány kuratóriumának társadalmi delegáltja volt, két hete fordult a vádhatósághoz három szerződés ügyében, amelyeknél szerinte visszaélések történtek.
Az e héten benyújtott, újabb ügyek egyike "többmilliós ügyvédi szerződésekkel", a másik karrier-tanácsadással kapcsolatos, míg a harmadikban az MTV stájlisztja, vagyis arculattervezője - hétszámjegyű összegről szóló - szerződésének iratait nyújtotta be a vádhatóságnak.
MTI - fideszfrakcio.hu