Sztrájkolnak az olasz vasutasok a hétvégén
A MÁV információi szerint munkabeszüntetést tartanak az olasz vasutasok október 9-én nulla órától október 10-én 24 óráig, s ez idő alatt az olasz vasútvonalakon bizonytalan lesz a vonatközlekedés.
Dátum: 2005-10-07 11:49:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=44629
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:33:01.472149, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az MTI-hez pénteken eljuttatott közlemény szerint járatkimaradásokra, késésekre kell számítani. A sztrájk érinti a magyar-olasz vasúti összeköttetést, a Venezia és Goldoni nemzetközi vonatjáratok utasait is.
A munkabeszüntetés miatt október 9-én és 10-én az Olasz Vasút nem indítja a Venezia nemzetközi vonatot. Az október 8-án, 9-én iletve 10-én a Venezia csak Budapest Keleti pályudvar-Ljubljana között közlekedik, míg október 9-én és 10-én Ljubljanaból indul vissza Budapestre. Ljubljana-Sezana-Ljubljana között a Szlovén Vasút mentesítő vonatokat közlekedtet.
Október 9-én és 10-én a Goldoni vonatpár közlekedése az Olasz Vasúton elmarad.
A Magyarországon megvásárolt vasúti jegyeket kívánságra a MÁV visszatéríti, természetesen a kezelési költségek levonása nélkül - áll a közleményben.
MTI - fideszfrakcio.hu