Az M3-as autópálya építése ügyében aláírásgyűjtésbe kezd a Fidesz
A Fidesz Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei szervezete a hajdú-bihari társszervezethez csatlakozva aláírásgyűjtésbe kezdett, hogy az M3-as autópálya görbeházi csomópontjában építsék meg a Debrecen és Nyíregyháza irányú sztráda le- és feljáratot - jelentették be a párt nyírségi vezetői pénteken sajtótájékoztatón.
Dátum: 2005-10-07 13:00:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=44632
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:33:02.395342, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Igazuk van a közlekedési szakembereknek, hiszen a sávok építésének elmaradása nem csak a két nagyváros közötti autópályás közlekedést akadályozza meg, hanem az M3-as sztráda az Európai V. számú szállítási útvonal részeként úgy készül el, hogy a Kelet felől érkező gépjárművek nem tudnak majd letérni az ország második legnagyobb városába, Debrecenbe, illetve onnan lehetetlen lesz a kijárat vissza, keleti irányba - mondta Tóth András, az ellenzéki párt szabolcsi elnöke Nyíregyházán.
Hangsúlyozta: "érthetetlen, hogy takarékosságra hivatkozva, a szabványtól eltérően határoztak az illetékesek az útsávok építésének elhagyásáról". Kifejtette: a szerinte indokolatlanul magas autópályaépítési költségbe "beleférne" a 700-800 millió forintba kerülő le- és feljáró megépítése.
A térségi pártvezető "elgondolkodtatónak" nevezete a közlekedési szakemberek felvetését, miszerint "a 4-es főút tervezett Nyíregyháza-Debrecen közötti négysávosításának költségeiből jutna a görbeházi sztrádasávok megépítésére, s a főútnak csak a jelenlegi két sávját kellene rendbe tenni".
Vinnai Győző, a Fidesz nyíregyházi választókerületi elnöke elmondta: az aláírásgyűjtési ívet Tóth Andrással együtt pénteken aláírták, s a listán a harmadik, negyedik és ötödik aláírási hely kitöltését felajánlják Szabolcs megye MSZP-s önkormányzati elnökének, továbbá Nyíregyháza, illetve Újfehértó szocialista polgármesterének.
Az érintettek aláírásukkal bizonyíthatják, hogy támogatják-e a Debrecen és Nyíregyháza közötti autópályás közlekedés lehetővé tételét - tette hozzá.
Tóth András magyarázatként hozzáfűzte: Újfehértón elviselhetetlen a Debrecen és Nyíregyháza közötti 4-es számú főút forgalma.
MTI - fideszfrakcio.hu