A nemzetközi elemzők is komolyan aggódnak Magyarország eladósodottsága miatt
Bár az európai versenyképességet célzó Lisszaboni Stratégia EU-szerte komoly lemaradásban van, Magyarország kirívóan messze áll a folyamat célkitűzéseinek megvalósításától. A "nemzeti akcióprogramban" szereplő részterületeken (államháztartás, kutatás-fejlesztés stb.) jelentős visszalépések történtek a szocialista-liberális kormány időszakában - írja közleményében Halász János, a Fidesz-frakció szóvivője.
Dátum: 2005-10-07 13:06:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=44633
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:33:02.687515, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A "nemzeti akcióprogramban" szereplő részterületeken (államháztartás, kutatás-fejlesztés stb.) jelentős visszalépések történtek a szocialista-liberális kormány időszakában.
Az államháztartás helyzete siralmas, nemcsak a hazai ellenzék, de nemzetközi elemzők és hivatalos uniós szervek is komolyan aggódnak Magyarország pénzügyi-költségvetési helyzete és az eladósodottság miatt. Az innováció, a kutatás-fejlesztés finanszírozását az MSZP-SZDSZ-kormányzat nem vette komolyan, csökkenő források mellett megszorítások is sújtották ezt a területet, nem beszélve a lekezelő, megalázó miniszteri nyilatkozatokról. A munkanélküliség mértéke továbbra is hat éve nem látott magasságban van, különösen aggasztó, hogy minden ötödik fiatal állástalan.
Az érintett szakminiszterek mai tájékoztatójukon sem tudtak előállni érdemi, átfogó koncepcióval a gazdasági-pénzügyi folyamatok helyreállítása, a versenyképesség növelése érdekében. A pénzügyi tárca vezetőjének továbbra is csak az a gondja, hogyan tudná kozmetikázni a költségvetés számait, megtévesztve az embereket és az illetékes uniós szerveket is. Veres János nem adott világos választ az euró bevezetésének tervezett időpontjáról, így továbbra sem lehet tudni, hogy kinek higgyünk: Gyurcsány Ferencnek, aki már lemondott a 2010-es időpontról vagy pedig a pénzügyminiszternek, aki még komolyan reménykedik. A munkaügyi miniszter különféle programok indításáról beszélt, ahelyett, hogy átfogó, munkabarát intézkedések meghozatalára ösztönözné kormányát, elősegítve a munkaadók terheinek csökkentését, álláshelyek létrehozását.
Budapest, 2005. október 7.
Halász János
frakciószóvivő
Fidesz - Magyar Polgári Szövetség
fideszfrakcio.hu