Házakat épít Srí Lankán a Katolikus Karitász
Mintegy száz családi házat épít Srí Lankán a múlt év végi szökőár károsultjainak a Katolikus Karitász - közölte Adányi László, a segélyszervezet főtitkára pénteken az MTI-vel. A családi házak nagy része a régi otthonok helyén épül majd fel, emellett a szárazföld belseje felé is vásároltak telkeket azoknak a családoknak, akik nem akarnak a katasztrófa után a tenger közelében élni - mondta Adányi László. A telkek vásárlását és a családi házak építését a szervezet Srí Lanka-i partnere segítik.
Dátum: 2005-10-07 15:03:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=44649
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:33:07.505115, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Beszámolt arról is, hogy elhelyezték a segélyszervezet támogatásával épülő 40 személyes leánykollégium alapkövét, ahová a szökőár miatt elszegényedett családok gyermekei járhatnak.
A Katolikus Karitász eddig mintegy 150 millió forint összegű támogatást nyújtott a Srí Lanka-i károsultaknak, a jövőben pedig további 120 millió forint értékű programot indítanak a térségben - tette hozzá a főtitkár.
MTI - fideszfrakcio.hu