Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Eurorégiós tanácskozás Esztergomban

Az esztergomi Vár Lovagtermében pénteken írta alá több Kárpát-medencei eurorégió településének polgármestere a "Héthatár" Egyesület megalapításáról szóló szándéknyilatkozatot. Az esztergomi konferencián Pálfi István és Meggyes Tamás, a város polgármestere, Duka-Zólyomi Árpád és, Kiss-Rigó László püspök köszöntötte a résztvevőket.


Dátum: 2005-10-07 17:20:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=44657
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:33:10.076589, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Ján Olbrycht lengyel néppárti képviselő, az eurorégiók ügyének brüsszeli szakértője előadásában kiemelte, Európában is követendő példának tartja a tanácskozáson bemutatkozó Ister-Granum és Muránia eurorégiókat, valamint felhívta a figyelmet arra, hogy a következő uniós költségvetési ciklusban az ilyen kezdeményezések sokkal nagyobb gazdasági támogatásban részesülhetnek.

Az Európai Parlament magyar néppárti delegációjának vezetője, Schmitt Pál elmondta: a határok lebontásával immár tizenegy millió magyar polgára van az Uniónak, és ez közel tizenhárommillióra emelkedhet az új államok csatlakozásával.

A Pálfi István néppárti Európai Parlamenti képviselő kezdeményezésére szervezett, tizenkét rendezvényből álló konferenciasorozat, melyen közel ezer határon túli és magyarországi polgármester vett részt, végállomása volt az "Interreg 2005: új lehetőségek a határon átívelő kapcsolatokban" című esztergomi tanácskozás. Az esemény záróakkordjaként negyven önkormányzati vezető mellett Pálfi István is ellátta kézjegyével az egyesület alapításáról szóló dokumentumot. A "Héthatár" Kárpát-medencei Eurorégiók Egyesületének célja a Magyarország és a szomszédos országok határmenti területein megszerveződő vagy kialakulóban lévő térségi együttműködések összefogása. A konferenciasorozat résztvevőinek közös szándéka alapján Meggyes Tamás tett javaslatot az egyesület megalapítására azzal a céllal, hogy a még nem csatlakozott országokat segítse a fölkészülésben, a már csatlakozottak együttműködését pedig erősítse.

Szándéknyilatkozat

"Héthatár"

Kárpát-medencei határon átnyúló együttműködések és eurorégiók egyesülete létrehozására

Magyarország és az államalapító magyar nemzet, több mint ezer esztendős európai történelme során számos alkalommal, áldozatot is hozva volt védelmezője Európa egységének, adta tanúbizonyságát a nemzetek közötti megbékélésnek és együttműködésnek, letéteményese volt az európai kultúrának, a szabadságjogoknak és a keresztény hitnek.

Magyarország és Kelet-Európa népei számára a XX. század két diktatúrája az együvé tartozás helyett az elszakítottságot, a nyitottság helyett a bezárkózást, az együtt gondolkodás és cselekvés helyett a háborúkat majd a "békés egymás mellett élést", a kezdeményezőkészség és cselekvés helyett a megkötözöttséget hozta.

Magyarország és a kelet-európai országok számára az Európai Uniós tagság helyreállítja azt a természetes egységet, melyben megszűnnek a szögesdróttal elválasztott határok, ahol újra egymásra találhatnak közösségek, ahol újra felépülhetnek hidak emberek, városok, falvak, régiók között.

Magyarországnak hét határa van, melyből hárommal Európai Uniós taggal, néggyel csatlakozásra váró országgal határos. Az elkövetkezendő évek újabb feladatokat rónak Magyarországra úgy uniós szomszédaival - Ausztriával, Szlovákiával és Szlovéniával való együttműködésben, mint Horvátország, Románia, Szerbia-Montenegró és Ukrajna felkészülésének segítésében.

Magyarország határán élőkre így a határokon átívelő együttműködésekben úgy a nemzet egységének, mint az európai népek közösségé válásának szolgálatában nagy feladat hárul.

Ezért alulírott polgármesterek csatlakozva Esztergom polgármesterének kezdeményezéséhez, erősítve és segítve egymást Magyarország hét határán abbéli szándékunkat fejezzük ki, hogy a későbbiekben egységesen és szervezett formában kívánjuk közös céljainkat megvalósítani. A létrehozandó szervezet alapításának előkészítésére felkérjük Esztergom városát.

fideszfrakcio.hu-információ

Kapcsolódó elemek