Tiltakozás lesz Szabadkán a magyarok elleni jogsértések miatt
A vajdasági magyarokat ért jogsértések miatt tiltakozó megmozdulást szervez a jövő hét végén Szabadka központjában egy újonnan alakult civil szervezet. A Civil Mozgalom (CM) nevű szervezet vezetői pénteken a Zenta melletti Tóthfaluban (Totovo Selo) jelentették be, hogy október 15-én 15 órai kezdettel Szabadka főterén tiltakozó megmozdulást szerveznek a magyarellenes atrocitások miatt.
Dátum: 2005-10-07 17:26:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=44658
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:33:10.378003, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az egyik főszervező, Kiss Rudolf arról tájékoztatta az MTI-t a tiltakozó megmozdulásra meghívták a vajdasági magyar pártok és civil szervezetek vezetőit. Részvételi szándékát jelezte Ágoston András, a Vajdasági Magyar Demokrata Párt elnöke, Tarr Sándor, a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közösségének képviselője, Rácz Szabó László, a délvidéki Magyar Polgári Szövetség elnöke. Az anyaországból jelezte részvételét Szabó Tibor, a Határon Túli Magyarok Hivatalának volt elnöke és Pomogáts Béla, az Illyés Közalapítvány elnöke. Kiss szerint a legnagyobb délvidéki magyar párt, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) hivatalosan nem csatlakozott a megmozduláshoz. Kasza József, a VMSZ elnöke ezzel szemben közölte az MTI-vel, hogy pártja teljes mértékben támogatja a tiltakozást, csak az nem biztos, hogy vezetői felszólalnak rajta. Ennek az az oka, hogy felszólalnak a VMDP képviselői, márpedig a VMSZ semmiben sem kíván közösködni olyan párttal, amely állandóan pocskondiázza.
Kiss Rudolf nem kívánta megbecsülni, hogy hány résztvevője lesz a tüntetésnek, de - mondta - ha kevesen lesznek, az azt fogja jelenteni, hogy a vajdasági magyarok valóban félnek attól, hogy felemeljék a szavukat a jogsértések ellen. Kiss nem tart attól, hogy a CM kezdeményezése visszájára sül el. Nem zárja ki ugyan, hogy ez megtörténhet, de mint mondja, "már így is elég sok dolog történt, és itt az ideje, hogy a vajdasági magyarság nyilvánosan is kifejezze elégedetlenségét". A CM nem egy népcsoport, nem is a "magyarverések" elkövetői ellen, hanem a rendőrség és az igazságszolgáltatás nem megfelelő magatartása miatt kezdeményezi a tiltakozást, Szerbián az európai értelemben vett jogbiztonságot kívánja számon kérni. A CM egy hónapja jött létre a Délvidéki Magyarok Ifjúsági Szervezetének és az Összefogás a Fennmaradásért nevű szervezet szövetségeként.
MTI - fideszfrakcio.hu