Gyurcsány mikor küzdi le az "öregecskedő feleség"-komplexusát?
Az idősek világnapján Orbán Viktor, a Fidesz elnöke azt javasolta, hogy negyven munkában töltött esztendő után a nőknek, asszonyoknak legyen lehetőségük nyugdíjba menni. Ez azt jelenti, hogy e feltétel teljesülése esetén lesznek, akik már 54 éves korban nyugdíjba vonulhatnak.
Dátum: 2005-10-09 10:34:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=44672
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:33:14.549131, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Két nappal később a parlamentben Gyurcsány Ferenc elutasította a javaslatot, arra hivatkozva, hogy szerinte ennél a jelenlegi szabályozás kedvezőbb. Ez azonban nem igaz. Jó lenne, ha a jelenlegi miniszterelnök mielőtt a Magyar Országgyűlésben elutasít egy javaslatot, megpróbálná megérteni azt, aztán felkészülne, és csak utána beszélne a nyilvánosság előtt. Bíztatónak tartjuk, hogy néhány órával Gyurcsány beszéde után a szocialista Csákabonyi Balázs, aki megértette a javaslat lényegét, már támogathatónak vélte Orbán Viktor javaslatát.
A Fidesz nőtagozata nevében felkérjük Gyurcsány Ferencet, hogy küzdje már le az "öregecskedő feleségekkel" kapcsolatos ellenérzéseit, és támogassa, hogy a nők negyven év munka után legyenek jogosultak nyugdíjba vonulni.
Vígh Ilona
a Fidesz nőtagozatának elnöke
Budapest, 2005. október 8.
OS - fideszfrakcio.hu