Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Az al-Kaida elismerte bin Laden halálát

Az al-Kaida terrorszervezet elismerte, hogy vezére, Oszama bin Laden meghalt az afganisztáni Tora Bora-hegység elleni amerikai légitámadásokban.


Dátum: 2002-09-13 10:11:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=4104
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:44:19.067365, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Ezt az ITAR-TASZSZ jelentette péntek reggel. Az orosz hírügynökség az Egyesült Arab Emírségekben megjelenő al-Baján című újságra hivatkozik. Utóbbi idézi a bin Laden hívei által a napokban létrehozott an-Nida elnevezésű internetes honlapot.

"Igen, Oszama sejket megölték, de a dzsihád, a szent háború folytatódik a végítélet napjáig" - olvasható abban a közleményben, amelyet az al-Kaida nevében adtak ki. Ebben egy Abu Dzsáfár al-Maszri nevű harcos és szemtanú jelentésére hivatkoznak. Al-Maszri azt állítja, hogy bin Laden tavaly december 9-én a 2800 méter magasban lévő Tora Bora-i táborában tartózkodott, ahol mély föld alatti fedezékeket ástak ki. Ebben az övezetben az al-Kaida 320 arab harcosa vonult védelmi állásokba. Hideg volt, a hőmérséklet mínusz 5 fokig süllyedt - emlékezett vissza al-Maszri. Az amerikaiak öt napon át megszakítás nélkül levegőből rakétacsapásokat mértek a hegyvidékre. Olyan különleges bombákat alkalmaztak, amelyek mindent elégettek a fedezékekben.

"Éjszaka hatalmas robbanás reszkettette meg a levegőt azon a helyen, ahol Oszama sejk és testőrsége tartózkodott. Reggel az ima után azon a helyen nagy földhalmot pillantottunk meg: ez lett bin Laden és kísérete sírja."

Al-Maszri véleménye szerint az al-Kaida-vezér pontos rejtőzködési helyét azok az amerikai afgánok árulhatták el, akik beszivárogtak a táborba. A rakéta pontosan a tizenöt lövészárok egyikébe, oda hullott, ahol bin Laden volt - állította al-Maszri.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek