Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Több mint 18 ezer halott Pakisztánban és Indiában

Meghaladja a 18 ezret a mindenekelőtt Pakisztánt és Indiát sújtó földrengés halálos áldozatainak a száma - közölte helyi idő szerint vasárnap reggel Iszlámábádban a pakisztáni hadsereg szóvivője.


Dátum: 2005-10-09 11:05:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=44678
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:33:16.373434, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Saukat Szultan vezérőrnagy, aki a hadsereg, egyben pedig Musarraf államfő szóvivője kijelentette: az előző napi földmozgás mintegy 41 ezer sebesültet követelt és százezrek váltak hajléktalanná. A szóvivő utalt ugyanakkor arra, hogy a halottak száma tovább emelkedhet, a Richter skála szerint 7,6-es erejű földmozgás elsősorban Pakisztán, valamint India északi részén ugyanis olyan hatalmas mértékű pusztításokat okozott.

Afganisztánban két gyermek esett áldozatul az elemi csapásnak - jelentette be egy helyi kormánytisztviselő az ország keleti részén fekvő Dzsalalábádban. A földmozgás erősen érezhető volt a fővárosban, Kabulban is. A rengés pánikot keltett, de áldozatokról onnan nem érkezett jelentés.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek