Madárinfluenza: kétmillió halott?
Az amerikai kormányzat madárinfluenza-ellenes terve az ország teljes felkészületlenségéről tanúskodik, amely miatt a várható káoszban akár kétmillióan is életüket veszíthetik - írta szombaton a The New York Times című amerikai napilap.
Dátum: 2005-10-09 11:10:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=44680
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:33:16.995934, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A terv nem végleges változata szerint - a hivatalos változatot várhatóan október végén ismertetik - abban az esetben, ha a betegség emberről emberre terjedő változata járványos méreteket öltene Ázsiában, az Egyesült Államokba "néhány hónnappal vagy héttel" később érne el a járvány - írja a lap. A járvány következtében valóságos káosz következne be: az amerikai kórházak a feltételezés szerint telis-tele lennének páciensekkel, a védőoltásokat osztó klinikákon zavargások törnének ki, energia- és élelmiszerhiány keletkezne - áll a 381 oldalas "forgatókönyvben".
A dokumentum erre a helyzetre vesztegzár bevezetését és az utazások korlátozását irányozza elő, "amelyek csak egy-két hónappal késleltetnék a járvány kitörését" az Egyesült Államokban - írja a lap. Az egészségügyi illetékesek által kidolgozott terv szerint a legrosszabb esetben több mint 1,9 millió amerikai halna meg és 8,5 millióan kerülnének kórházba, a várható veszteségeket 450 milliárd dollárra becsülik. Ez lenne az Egyesült Államok történelmének legnagyobb katasztrófája a The New York Times szerint. A terv 600 millió adag oltóanyag előállítását írja elő mostantól fél éven belül, azaz a jelenlegi kapacitás közel tízszeresét.
Újabb esetek Romániában
Újabb madárinfluenzás esetekről számoltak be szombaton a román hatóságok a Duna-delta térségéből. Ion Agafitei főállatorvos újságírókkal közölte, hogy háromelhullott szárnyasnál mutatták ki a madárinfluenza vírusát Smardan faluban. Romániában előző nap azonosították először a madárinfluenza vírusát, a Duna-deltában fekvő Ciamurlia de Jos nevű településről származó három kacsatetemben mutattak ki a madárinfluenza antitestet. A főállatorvos bejelentette, hogy Ciamurlia de Jos településen eddig 220 házi szárnyast pusztítottak el, és a kényszerleölés folytatódik.
Törökországban kétezer pulyka pusztult el
Mintegy kétezer pulyka pusztult el Törökország északnyugati részén, Balikesir tartományban madárinfluenza következtében, ez az első este, hogy a betegséget észlelték az országban - jelentette be Halil Yavuz Kaya, a tartományi kormányzó helyettese a CNN-Türk török hírtelevízióban. A térségben lévő Manyas város körzetében vesztegzárat rendeltek el az egyik pulykatenyésztő telepen. Az illetékes közlése szerint a pulykák vándormadarak által fertőződtek meg a madárinfluenza kórokozójával. A betegség felbukkanását izolált jelenségnek nevezte a kormányzó-helyettes. Manyas városánál egy természetvédelmi terület található, amely a legkülönfélébb madárfajok kedvelt lakóhelye.
MTI - fideszfrakcio.hu