Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Izraeli előkészületek iraki támadás esetére

Izrael központi részének városaiban megkezdték az előkészületeket arra az esetre, ha az Irak elleni támadás megindulása után Bagdad részéről rakétacsapás érné Izrael területét.


Dátum: 2002-09-13 10:46:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=4105
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:44:19.368353, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Tel-Aviv közelében lévő Ramat Gan polgármestere közölte: tanulmányozza annak lehetőségét, hogy rendkívüli helyzetben a város teljes lakosságát Izrael déli részére evakuálják. A közeli Bné Berakban a helyi hatóságok bevonják a rabbikat is abba a tájékoztató munkába, amelynek célja, hogy alakosságot tájékoztassák az egyéni vegyvédelmi eszközök alkalmazásáról. Herclijában és Tel-Aviv elővárosaiban is kidolgozták a lakosság óvóhelyekre történő menekítésének rendjét, és gyakorlatokat tartottak az orvosi és mentőszolgálatok munkatársai is. Intézkedéseket tettek arra vonatkozólag is, hogy vegyi és biológiai támadások esetén megfelelő készítményekkel lássák el a lakosságot - jelentette pénteken az ITAR-TASZSZ

Tel-Avivban szeptember végén nyílik és egész októberben állandóan nyitva tart majd az a központ, ahol gázálarcokat osztanak szét vegyi támadások esetére.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek