Két magyar katona sérült meg Afganisztánban
Közlekedési balesetben megsérült vasárnap délelőtt az Afganisztánban állomásozó magyar század két katonája; a katonák fej-, illetve térdsérülést szenvedtek - közölte a Honvédelmi Minisztérium szóvivője az MTI-vel.
Dátum: 2005-10-09 12:22:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=44689
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:33:19.881345, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Helyi idő szerint 11.30 órakor a Magyar Honvédség Afganisztánban állomásozó könnyű gyalogszázadának két katonája gépjárművel járőrözött, amikor a szemből érkező helyi autóbusz előzés közben frontálisan ütközött a szabályosan közlekedő járőrrel - mondta el Bocskai István. Hozzátette: a baleset következtében a sofőr fejsérülést szenvedett, állapota kielégítő, további vizsgálatok és megfigyelés céljából beszállították a kabuli német főkórházba, ahová elkísérte a magyar kontingens orvosa is.
A másik járőrkatonát térdsérülésével a tábor gyengélkedőjén ápolják. A századparancsnok a sérült katonák itthoni hozzátartozóinak értesítéséről és tájékoztatásáról gondoskodott - tette hozzá. Afganisztánban 150 tagú könnyű gyalogszázad állomásozik, továbbá törzstisztek tartózkodnak a közép-keleti országban, NATO-beosztásokban.
MTI - fideszfrakcio.hu