MSZP-s pártkatonák a kistérségi megbízottak
A kistérségi megbízottak kinevezésével szocialista pártkatonákat állítottak csatasorba a megyében a Nógrád Megyei Területfejlesztési Tanács elnöke szerint.
Dátum: 2002-09-13 12:53:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=4108
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:44:20.306816, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Becsó Zsolt, aki egyben a megyei közgyűlés és a Fidesz nógrádi elnöke is, s országgyűlési képviselő, pénteken Salgótarjánban tartott sajtótájékoztatón kifejtette, a hat kinevezett kistérségi megbízott többsége számára ismeretlen a területfejlesztési tanács és a kistérségi társulások működése. Hozzátette, a nyertesek közül mindössze egy rendelkezik szakirányú felsőfokú végzettséggel. Megfogalmazása szerint mindezt kompenzálja, hogy "mindannyian régi, kipróbált harcosai, sőt többségükben fizetett alkalmazottai az MSZP-nek".
Az elnök bejelentette, mindent elkövet, hogy elérje a döntés felülvizsgálatát.
Jelezte, a területfejlesztési tanács elnökeként és országgyűlési képviselőként kért tájékoztatást a statisztikai kistérségek vezetőitől arról, hogy kik nyújtottak be pályázatot az adott térségből, milyen iskolai végzettséggel, szakmai tapasztalattal rendelkeznek.
Emellett interpellációt nyújtott be Kiss Elemérhez, a Miniszterelnöki Hivatal vezetőjéhez. Ebben kérdésként fogalmazta meg, jelentett-e előnyt a pályázatok elbírálásánál az MSZP-s párttagkönyv; volt-e olyan kinevezett, aki nem rendelkezett a kistérségi képviselő ajánlásával, illetve miért nem vonták be a döntésbe a megyei területfejlesztési tanácsok elnökeit.
MTI - fidesz.hu