Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Angela Merkel rendhagyó karrierje

"Németországot akarom szolgálni", "minden német kancellárja akarok lenni" - ezekkel a szavakkal fogadta el május végén Angela Merkel, a kereszténydemokraták (CDU) elnöke a konzervatív pártok (CDU, CSU) felkérését, hogy kancellárjelöltként vezesse győzelemre az uniópártokat az előre hozott választásokon, és személyében először foglalja el nő a kancellári posztot Németországban.


Dátum: 2005-10-10 12:49:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=44725
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:33:30.645057, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A győzelem sikerült ugyan, a CDU/CSU a választásokon a szavazatok 35,2 százalékát szerezte meg, de a siker messze nem volt fényes: a CDU/CSU a háború utáni egyik legrosszabb eredményével végzett az első helyen, óriási előnyt adott le a választási kampány hajrájában.

Merkel nem csupán össznémet kancellár akar lenni, karrierje is össznémet karrier. Ha nem következett volna be az újraegyesülés, Merkel talán még mindig fizikával és kémiával foglalkozna valahol az NDK-ban.

A keletnémet és protestáns Merkeltől pártja és a közvélemény sokáig idegenkedett, az idegenkedés talán csak a választási kampány utolsó heteiben oldódott fel némileg. Ambícióiról valamit elárul az az apróság, hogy íróasztalát egy Nagy Katalin cárnőről készült portré díszíti.

Merkel Hamburgban született 1954-ben Angela Dorothea Kasnerként, de a család hamar követte az édesapát, aki lelkipásztori állást kapott az NDK-ban. Gyerekkorát Berlintől északra, Templinben töltötte, az érettségi után fizikát tanult Lipcsében, majd Kelet-Berlinben a tudományos akadémián dolgozott. Szorgalmas tanulónak ismerték, akit nem csak a természettudományok, de az orosz nyelv is érdekelt, versenyeket is nyert. Első Beatles-lemezét állítólag Moszkvában vette. Jelenleg egykori kollégájával, Joachim Sauerrel éli második házasságát, de megtartotta első férjének nevét. Gyermeke egyik házasságából sem született.

Merkel csak a fordulat évében lett politikailag aktív. 1989-ben belépett az egyik keletnémet ellenzéki mozgalom, a Demokratikus Ébredés (Demokratischer Aufbruch) soraiba, amely 1990-ben beleolvadt a kereszténydemokrata unióba. 1990 tavaszán a Lothar de Maiziere vezette utolsó keletnémet kormány szóvivője lett, innen került át Helmut Kohl kormányába, s látta el a család- és ifjúsági ügyekkel foglalkozó miniszter feladatait. Miniszternek Maiziere ajánlotta, de "felfedezőjeként" Kohlt tartják nyilván, aki ráragasztotta a "kislány" becenevet. Merkel később a környezetvédelmi tárcát is igazgatta.

1998-ban a Kohl-kormányt a Schröder-kormány váltotta fel, Merkel a CDU főtitkára lett. 1999-ben az első között határolta el magát az adományügybe keveredett Kohltól, 2000 áprilisában átvette a párt vezetését az adományügyben szintén érintett Wolfgang Schäublétől. Kancellári ambíciói már 2002-ben is voltak, de akkor még kénytelen volt átengedni az elsőbbséget a bajor testvérpárt, a CSU elnökének, Edmund Stoibernek, aki végül is nem lett kancellár.

A választási kampányban elhangzottakból, a választási programból az derül ki, hogy Merkel keményebben folytatná a Schröder-kormány által megkezdett, megszorító intézkedéseket tartalmazó reformfolyamatot, amelynek egyes elemeit a kormány és az ellenzék együtt dolgozta ki. Egy esetleges nagykoalícióban azonban a konzervatívok mindenképpen kompromisszumokra kényszerülnének a szociáldemokratákkal. Merkel elképzelései nem annyira radikálisak, mint voltak Margaret Thatcheréi. Szívesen összevetnék ugyan az egykori brit miniszterelnökkel, a "Vasladyvel", aggatnák rá ugyanezt a minősítést, ám Merkel ilyenkor udvariasan biccent, s azt mondja: én Angela Merkel vagyok.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek