A porcelánbaba is Golden Globe-díjra pályázik
A Sorstalanság mellett egy másik magyar film, Gárdos Péter A porcelánbaba című alkotása is pályázik a Golden Globe-díjra - tájékoztatta a Magyar Filmunió az MTI-t.
Dátum: 2005-10-10 13:45:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=44733
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:33:33.060657, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A porcelánbabát hivatalos vetítés keretében látták a Hollywoodi Külföldi Tudósítók Szövetségének (HFPA) tagjai Los Angelesben, a filmet megtekintette Mahfouz Doss, a HFPA soros alelnöke is - olvasható az MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményben. A 36. Magyar Filmszemle különdíjas alkotását a következő hetekben a Laemmle-mozihálózat jóvoltából a Los Angeles-i nagyközönség is láthatja majd. A Golden Globe-ra a filmek producerei vagy az alkotások amerikai forgalmazói nevezik a filmeket. A jelölt filmek és alkotók listáját december 13-án hozzák nyilvánosságra, a díjakat 2006. január 16-án adják át.
Gárdos Péter filmje, amely Lázár Ervin-novellák nyomán született, halálról és feltámadásról, a hatalomnak való kiszolgáltatottságról szóló filozofikus mese. A tanyasi ember szemében a porcelánbaba az éteri szépséget, a vágyott életet jelenti. A három történet közös témája: a vágyott és a való élet közötti ellentmondás - mondta Gárdos Péter egy korábbi sajtóértekezletén.
MTI - fideszfrakcio.hu