Sánta Kutya-díjat kapott Kende Péter
Kende Péternek ítélte idei első Sánta Kutya-díját pénteki ülésén a Magyar Cenzúra Napjának Ünnepélyét Szervező Bizottság - közölte Czakó Gábor író, a csoportosulás szóvivője a döntést követő sajtótájékoztatón, Budapesten.
Dátum: 2002-09-13 14:03:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=4110
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:44:20.956376, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A testület 1996 szeptembere óta minden 13-ára eső pénteki napon ítéli oda a Sánta Kutya-díjat, amelyben azok részesülhetnek, akik a grémium szerint "a közvélemény félretájékoztatásában jeleskedtek".
Kende Péter szociológus, újságíró a díjat "az elemi együttélési normákat fölrúgó, a nyilvános szólás minimumát sem elérő, hazugságot és gyűlöletet gerjesztő munkálkodásáért" kapta, amellyel az indoklás szerint "sikerült az idei választási kampány legmélyebb pontját elérnie".
Mint a sajtótájékoztatón elhangzott, a "kitüntetettek" általában a sajtóból értesülnek a személyüket érintő döntésről, a csoportosulás tagjai - Alexa Károly, Czakó Gábor, Jakab Bori, Kindler József, Kocsis Tamás, Segesdi György és Szikora József - ugyanis nem számítanak arra, hogy bárki is átvenné a díjat.
A testület az idén még egy alkalommal dönt a bekötött lábú porcelánkutyát ábrázoló fotó odaítéléséről, decemberben ugyanis szintén péntekre esik 13-a.
Czakó Gábor utalt arra: korábbi díjazottjaik között szerepelt Bolgár György újságíró, Moldova György író, a tv2 a dávodi kislány történetének feldolgozásáért, valamint az Orbán-kormány kulturális kormányzata, amelynek döntése révén a korábbi teátrum már nem, a jelenlegi pedig még nem viselhette a Nemzeti Színház nevet.
A Magyar Cenzúra Napjának Ünnepélyét Szervező Bizottság pénteki ülésén nyilatkozatot fogadott el, amelyben felhívja a figyelmet a cenzúra újraerősödésére.
A bizottság egyebek mellett "megengedhetetlennek és fölháborítónak tartja, hogy a közszolgálati médiumok az éppen uralkodó pártok játékszerei, a választások után rendre politikai tisztogatás folyik, a győztesek kampányszervező újságíróikat vezető tisztségekkel jutalmazzák".
MTI - fidesz.hu