Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Fokozódnak a makrogazdasági kockázatok

A magyar gazdaságot hosszabb távon nem fenntartható egyensúlytalanság jellemzi, sérülékenységének oka elsősorban az elmúlt években tartósan fennálló magas államháztartási hiány, illetve hogy a fiskális politika jelentős mértékben letért a konvergencia-programban vállalt pályáról - áll a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Jelentés a pénzügyi stabilitásról című tanulmányában.


Dátum: 2005-10-10 17:42:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=44752
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:33:38.684593, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A jelentés szerint tartósan magas államháztartási hiány két okból is növeli a gazdaság sebezhetőségét: egyrészt az eurózónába való belépés lehetősége egyre kevésbé képes alacsony szinten tartani a gazdaság finanszírozásának költségét, másrészt pedig a finanszírozási igény jelentős mértékű külső egyensúlytalanságot s gyors ütemű külső eladósodást eredményez.

A sérülékenység fő forrása az ikerdeficit. Annak ellenére, hogy a háztartások az idei első félévben növelték megtakarításaikat, az államháztartás finanszírozási igénye tovább növekedett - állapítja meg az MNB.

Az államháztartás és a háztartási szektor együttes finanszírozási igénye az elmúlt időszakban 7-8 százalékos GDP-arányos szinten ingadozott. A kormány által kitűzött célok nem valósultak meg, a költségvetési deficit meghaladta a konvergencia-programban foglaltakat és 2005-ben még a kormányzati terv szerint is elérheti a GDP 7,4 százalékát.

A 4,7 százalékos eredeti államháztartási hiánycél akár a GDP 1 százalékával is magasabb lehet, a jegybank egyre fenyegetőbbnek érzékeli bevételi oldalon az alacsonyabb bevételi szint kialakulását, kiadási oldalon pedig egyes "nyílt végű" tételeknél a magasabb kiadásteljesülés kockázatát. Az Eurostat által kezdeményezett módszertani revízió más, kisebb tételek hatásával együtt így a kormány által 2005-re várt 4,7 százalékos hiánycélt a GDP 2,7 százalékával, 7,4 százalékra emeli meg.

Az euró 2010-es bevezetéséhez az MNB szerint szükséges, hogy a költségvetés deficitje 2008-ra a GDP 3,4-3,6 százaléka alá csökkenjen, a nyugdíjreform miatti kiesés pontos értékétől függően. A fiskális konszolidációs folyamat stagnálása azonban jelentősen növeli a szükséges kiigazítás mértékét és csökkenti a sikeres konvergencia valószínűségét. A konvergencia-menetrendtől való eltérés viszont negatívan érinti a befektetők megítélését és növeli a kockázati prémiumot.

A kormány tervezett, bejelentett intézkedései több évre előre számottevően rontják a költségvetés pozícióját - áll a jelentésben. A költségvetési deficit - ma még kétséges - csökkenése ugyanis csak látszólagos, módszertani-elszámolási okok miatt valósul meg, a valós külső finanszírozási igény nem csökken. A költségvetési tervezetben felvázolt fiskális pálya alapján jelentősen nőtt annak a kockázata, hogy a második bejelentett euró bevezetési céldátum sem lesz tartható, a céldátum kitolódása pedig a hosszú lejáratú forintbefektetésektől elvárt kockázati felár emelkedésével, valamint a forint gyengülésével jár majd együtt, ami jelentősen visszavetheti a gazdasági növekedését és versenyhátrányt eredményezhet az eurózónába korábban belépő régiós országokkal szemben - szögezi le a jelentés.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek