Varga Mihály: a Széchenyi Terv lendületet ad a fejlődésnek
A pénzügyminiszter megítélése szerint a kormány négy évvel ezelőtt meghozott intézkedéseinek köszönhetően a magyar gazdaság növekedése stabilizálódott, megszűnt a függősége a külső kedvezőtlen hatásoktól, a Széchenyi-terv pedig új lendületet ad a fejlődésnek.
Dátum: 2002-02-13 17:19:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=142
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:17:25.059392, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Varga Mihály szerdán Kaposváron egy gazdasági fórumon a legjelentősebb stabilizációs intézkedések közé sorolta az infrastruktúra fejlesztését, az út- és a lakásépítéseket, a turisztikai beruházásokat, a belső fogyasztás növelését.
Kifejtette: az út- és lakásépítéseknél nagyságrendekkel nőtt a hazai vállalkozások részvétele, csak az M3-as autópálya építése 400 kis- és középvállalkozásnak, 17.000 embernek ad munkalehetőséget.
A lakásépítésekről szólva hangsúlyozta: négy év alatt 28 százalékról 3-5 százalékra csökkent a felvehető hitelek kamatszintje, ami - mint fogalmazott - drámai áttörést hozott a lakásépítés terén.
- Csak az elmúlt évben 40 ezer építési engedélyt adtak ki, és megépült 30 ezer lakás - jegyezte meg Varga Mihály.
Rámutatott: az elmúlt évben elindult Széchenyi-terv pályázatai jól összefogják és hatékonyan segítik a fejlesztéseket, az eddigi 54 milliárd forint állami támogatás mintegy 300 milliárd forint értékű beruházást tett lehetővé tavaly és az idén.
- A Széchenyi-terv sikere okán szeretné a kormány az eredetileg 6 évre tervezett pályázati időt 10 évre meghosszabbítani és új elemekkel is kiegészíteni - fűzte hozzá a pénzügyminiszter.
Varga Mihály kiemelte: a kormány gazdasági váltásának eredménye, hogy a ciklus elején ígért 200 ezer helyett mára 240 ezer új munkahely jött létre, a munkanélküliség - szemben az Európai Unió 8 százalékos átlagával - 5,6 százalékos, továbbá 15 éve nem volt ilyen alacsony - 6,8 százalékos - az infláció, mint az elmúlt évben.
A pénzügyminiszter az elkövetkező évek legnagyobb kihívásának az európai uniós csatlakozásra való felkészülést nevezte, amelynek során az elkövetkező két évben nem csak saját erőből megoldandó feladatok várnak Magyarországra, az is lényeges, hogy a tárgyalások során érvényesíteni tudjuk nemzeti érdekeinket - mondta.
- Nem tudjuk elfogadni, hogy az Európai Unió a magyar mezőgazdaságot az átlagos támogatás egynegyedével támogassa - szögezte le.
Hozzátette: ragaszkodni fogunk a magasabb támogatáshoz, továbbá ahhoz is, hogy a helyi adók kedvezményei a települések számára továbbra is megmaradjanak.
A pénzügyminiszter 2004-ig, az uniós csatlakozásig saját erőből megoldandó feladatként jelölte meg az infrastrukturális beruházások folytatását.
Ugyancsak fontosnak nevezte a kis- és középvállalkozások megerősítését, versenyképessé tételét, valamint az informatika fejlesztését.