Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Kaposvári segítség a székelyföldi árvízkárosultaknak

Pénteken délelőtt Szita Károly, Kaposvár polgármestere és dr. Kéki Zoltán, a város címzetes főjegyzője Székelyudvarhelyen adott át ötmillió forint támogatásról szóló okiratot, melyet Kaposvár közgyűlése szavazott meg az árvízkárosultaknak. Ebből négymillió forintot Székelyudvarhely, egymillió forintot Farkaslaka részére.


Dátum: 2005-10-10 17:51:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=44760
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:33:41.220617, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A székelyudvarhelyi városházán tartott megbeszélésen részt vett Szász Jenő polgármester és Farkaslaka község küldöttsége.

Szita Károly elmondta, augusztusban Kaposvárt is sújtotta árvíz, a kaposvári emberek is örültek a segítségnek, talán éppen ezért érzik át a székelyföldi emberek helyzetét. Ezért is döntött a támogatásról a közgyűlés.

Szász Jenő megköszönve a támogatást, ismertette az árvíz utáni helyzetet, hol tart az újjáépítés. Elmondta, a magyar kormány támogatásából egymillió lejes (kb. 7200 forintos) vásárlási utalványt tudtak minden károsult részére adni. A magyarországi önkormányzatok és magánszemélyek támogatásából eddig már több, mint ötvenmillió forint gyűlt össze, amiből hétmillió lejes (több mint 50 ezer forintos) utalványt adnak minden károsultnak.

Szombaton reggel Szita Károly és Kéki Zoltán Siménfalva község településein tájékozódott az árvíz utáni újjáépítésről, majd a községközpontban Péter Zoltán polgármesterrel találkoztak.

A megbeszélések alapján Szita Károly kéri önkormányzatainkat, hogy ahol anyagi lehetőség van, és még nem döntöttek a székelyföldi árvízkárosultak támogatásáról, ezt tegyék meg, mert elsősorban a falvakban, a tüzelő, a takarmány, a termény pótlására, az újjáépítéshez nagyon sok pénzre van szükség.

Fidesz Webszerkesztőség

Kapcsolódó elemek