Áder János vitája Lendvai Ildikóval a kormány első száz napjáról
Lendvai Ildikó: "Csak el ne bízzuk magunkat!" Áder János: "Egyetlenegy érdekcsoportnak sem léptek a tyúkszemére, sehonnan, senkitől sem kellett ehhez a 320 milliárd forinthoz elvonni a forrásokat."
Dátum: 2002-09-13 16:25:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=4115
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:44:22.984146, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Hét, 2002. szeptember 08.
Műsorvezető: Krizsó Szilvia
Műsorvezető: A héten járt le az a száz nap, amely alatt a Medgyessy-kabinetnek teljesítenie kellett 13+1 pontos ígéretcsomagját, és ahogy az lenni szokott, a kormány szerint ez maradéktalanul sikerült, míg az ellenzék szerint csak igen kis részben. Az Aktuális vendége Lendvai Ildikó, a Magyar Szocialista Párt frakcióvezetője, jó estét kívánok!
Lendvai Ildikó: Jó estét kívánok!
Műsorvezető: és Áder János a Fidesz - Magyar Polgári Párt frakcióvezetője, jó estét kívánok.
Áder János: Jó estét kívánok!
Műsorvezető: Hogy Önöknél maradjunk, rögtön idézném Kövér László egy mondatát: "Az eddigi kormányváltásokhoz képest messze a leggátlástalanabb, legagresszívebb és legelvtelenebb hatalomtechnikai nyomulásnak lehetünk tanúi." Egyetért Ön ezzel a megfogalmazással?
Áder János: Ha röviden válaszolhatok: egyet?
Lendvai Ildikó: És ha húsz nap lenne, akkor mi lenne?
Áder János: Gondolom, ez nem lepte meg egyikünket sem.
Műsorvezető: Képviselőasszony?
Lendvai Ildikó: Röviden válaszolhatok? Nem. De ez se okozott meglepetést senkinek.
Műsorvezető: Hogyan látják akkor tulajdonképpen? Mi az ami teljesült, mi az ami nem teljesült?
Áder János: Melyikünk kezdi? Akkor talán...
Műsorvezető: Szerintem kezdhetjük úgy egyébként, hogy itt van ez a 13+1 pont feltüntetve, adott esetben végigmehetünk, hogyha ez megfelelő Önöknek.
Áder János: A Frakcióvezető Asszony kezdje. Mehetünk végig egyenként, vagy egy bizonyos tematikus csoportosítást is választhatunk. Azt is lehet, hogy a Frakcióvezető Asszony elmondja a véleményét a 13+1 ponttal kapcsolatban és én is elmondom a saját kritikámat. Hogyha ez megoldható.
Lendvai Ildikó: Bármelyik megoldás jó.
Műsorvezető: Jó lesz így? Akkor kezdjük el.
Lendvai Ildikó: Tökéletes. Kezdjük. Nos, én tényleg azt hiszem, hogy ez a száznapos program sikerült. Hadd tegyem hozzá - és igyekszem is vigyázni a hangszínemre -, hogy ezzel nem hencegni akarunk, sohasem a kormányok dicsősége tudniillik, hogyha szociális intézkedésekre pénz jut az emberek számára, ezt az emberek termelték meg és fizették be, adóba. A kormányoknak az a dolga, hogy javaslatokat dolgozzanak ki ennek a pénznek az elosztására. Ezt tette korábban a Fidesz-kormány is, az ő javaslatukat tartalmazta a 2001-2002-es költségvetés. Abban nem voltak benne ezek az intézkedések. Mi most, élve a lehetőséggel, tettünk egy másik javaslatot, amely az ismert intézkedéseket tartalmazta. Nem a saját pénzünket osztjuk, nem Medgyessy Péter pénzét, de természetesen nem is Orbán Viktor pénzét. Az emberek pénzének a legrászorultabbakhoz való visszajuttatására jött létre ez a program, és azt hiszem, hogy sikerült. Azért merem ezt így mondani, mert a közvélemény-kutatások is azt igazolják vissza, és itt nem a pártnépszerűségekre gondolok, mert azok múlandók és hullámzanak. De azok a közvélemény-kutatások, amelyek arra kérdeztek rá, hogy egyetértenek-e a célokkal és elégedettek-e az eredménnyel, egy nagyon nagy arányú igent, tehát pozitív visszajelzést tartalmaztak. Csak el ne bízzuk magunkat!
Műsorvezető: Képviselő Úr?
Áder János: Szeretnék segíteni, nehogy elbízza magát a Szocialista Párt.
Lendvai Ildikó: Erre való az ellenzék.
Áder János: Nos, három dolgot szeretnék mondani, amit szerintem a mai időben érdemes érinteni. Az egyik az, hogy nézzük azt, hogy mit is örökölt - röviden - mit örökölt a Magyar Szocialista Párt, illetőleg a jelenlegi kormánykoalíció. A másik az, hogy tételesen a száz nap programja milyen mértékben teljesült. A harmadik pedig, hogy a száz napon túli ígéretek inflációja már most elkezdődött-e vagy sem.
Műsorvezető: A "mit örökölthöz" az tartozik hozzá, hogy Ön azt mondta, hogy beleültek a készbe, ugye?
Áder János: Igen, hát ezt ennél rövidebben most sem tudom megfogalmazni. Valóban azt mondtam egy a hét elején tartott sajtótájékoztatónkon, amit Varga Mihállyal tartottunk, hogy a Medgyessy-kabinet nem tett mást, mint beleült a készbe. Azt a 320 milliárd forintot osztották tehát szét, ami többletbevételként az Orbán-kormány sikeres gazdaságpolitikája következtében előállt. Ezt az állításomat továbbra is tartom, és az elmúlt egy hét polémiája alapján úgy látom, hogy ezt érdemben nem is tudták a szocialista politikusok megcáfolni.
Műsorvezető: Akkor adjon már egy lehetőséget.
Áder János: Akkor, jó, hadd tegyem fel a kérdést, amelyre egy hete várom a választ. Akárcsak egyetlenegy olyan forrást tudna-e a Frakcióvezető Asszony mondani, ami a Medgyessy-kormány áldásos tevékenysége következtében biztosította ennek a többletforrásnak legalább egy kicsinyke kis részét.
Lendvai Ildikó: Azt hiszem, az természetes, hogy a kormányok átveszik az elődeik által otthagyott gazdasági állapotot. Így történt ez 1998-ban is, amikor Orbán Viktor a kormányátvétel után két héttel a Parlamentben az ország gazdasági helyzetét ragyogónak jellemezte, nem gondolom, hogy azt hitte volna - mivel okos politikus -, hogy két hét alatt ő tett csodát. Én sem mondom ezt.
Honnan is volt azonban ez a többlet - és ehhez valóban van köze hát alapvetően az embereknek, mint mondtam, akik befizették. De hogy ennyi többlet maradt, ahhoz tényleg van köze az Orbán-kormánynak. 2002-ben tudniillik, mint valamennyi megelőző évben tudva vagy tudatlanul, véletlenül vagy szándékosan, de súlyosan alábecsülték az inflációt. És nincs jobb módszer a többletbevétel keletkezésének az infláció alábecsülésénél, hiszen ilyenkor a reális inflációnak megfelelő áfát és egyéb adókat fizetünk be, és ez okoz többletjövedelmet. Bizonyára emlékszik Frakcióvezető Úr, Elnök Úr arra, hogy a 2001-es év végén egy cirka 200-300 milliárd közötti többletbevétel adódott ebből. Most is volt ilyenfajta többletbevétel, ennyiben ehhez tényleg van köze az Orbán-kormány gazdaságpolitikájának. Nyilván Önök is tettek volna javaslatot ennek az összegnek az elosztására, a zárszámadás vagy valamely pótköltségvetési forma keretében. Mi is megtettük a magunkét.
Áder János: Tehát akkor összegezzük a Frakcióvezető Asszonynak a véleményét. Ezúttal sem sikerült egyetlenegy olyan tételt se mondani, amit többletforrásként a Medgyessy-kormány teremtett volna elő. Ezt örömmel hallom.
Lendvai Ildikó: Dehogyisnem. Az átcsoportosítás az mindenféleképpen egy többletforrás.
Áder János: Átcsoportosítás nem volt. Egyetlenegy csoportnak sem.
Lendvai Ildikó: Önök ezt megtervezték a 2002-es költségvetésben?
Áder János: Egyetlenegy érdekcsoportnak sem léptek a tyúkszemére, sehonnan, senkitől sem kellett ehhez a 320 milliárd forinthoz elvonni a forrásokat. De nézzük egyébként ezt a közkeletű hiedelmet, hadd válaszoljak erre, mert azt gondolom, hogy ...
Lendvai Ildikó: csak visszakérdezek valamit, ha szabad.
Áder János: ...reméltem, hogy egy hét alatt volt idő a költségvetés számaival megismerkedni az MSZP-s politikusoknak, de ez láthatóan nem történt meg. Ugyanis az a helyzet, hogy ugyan általános kritikaként azt fogalmazzák meg, hogy alulbecsültük az inflációt - erre azt tudom mondani, hogy nem igaz. Ráadásul egy apró zárójeles megjegyzést hadd tegyek: nehezen fogadok el kritikát olyan párt képviselőjétől, amely már korábban kormányon volt, és '94 és '98 között jeleskedett abban, hogy az inflációt alulbecsülje. Talán emlékszik még Frakcióvezető Asszony arra, hogy 1995-ben 12%-kal lett magasabb az infláció, mint ahogyan azt tervezték, és rá egy évre pedig 8%-kal lett magasabb az infláció, mint ahogy azt tervezték, de ez a múlt, erről ne beszéljünk már.
Lendvai Ildikó: De, majd fogunk.
Áder János: Én azt gondolom, hogy nézzük akkor, hogy mit is tervezett az Orbán-kabinet a 2002-es költségvetésben. 4 és 6 % közötti inflációt tervezett a 2002-es esztendőre. Most 5,5 % az infláció, tehát 6 % alatt van ez az infláció, és öt hónapja már 6 % alatt van. Tehát az, hogy drámai változás vagy drámai különbség lenne a tervekhez képest, azt egyszerűen a Központi Statisztikai Hivatal adatai nem igazolják. Tehát ilyen értelemben ez a többletforrás nem ebből származik. Hát akkor honnan? Nyugodtan föltehetjük ezt a kérdést. Ez a többletforrás abból a gazdaságpolitikából származik, amit egyébként részben a Széchenyi Tervnek a beindítása is jelentett. Abból a gazdaságpolitikából, amely a világgazdasági recesszióra úgy reagált, hogy nem csomagot adott (amit egyébként Önök követeltek, hogy újabb Bokros-csomagokat kellene egyébként megvalósítani), nem újabb megszorító csomagokat léptetett életbe, hanem a gazdaság élénkítésével reagált a világgazdasági recesszióra. Ennek következtében indította be a Széchenyi Tervet. Ennek következtében szorította le a lakáshitelek a kamatait. Ennek következtében juttatta a gazdákat olcsó hitelhez. Ennek következtében indította be az autópálya-építési programot és más infrastruktúra-fejlesztési programokat, amelyeknek a következtében egyébként 30 ezer új munkahely jött létre és 7 ezer szociális bérlakás épült meg. Nőtt az export is egyébként. Amikor Önök átadták a kormányt '98-ban, 18 milliárd dollár volt az export Magyarországon, most 32 milliárd dollár. Tehát nemcsak a belső fogyasztás élénkítése, nemcsak a beruházások ösztönzése, hanem egy eredményes exportösztönző gazdaságpolitika is hozzájárult ahhoz, hogy többletbevételei vannak most a gazdaságnak. Ráadásul
Műsorvezető: Bocsánat, hogy közbevágok, csak adjunk egy lehetőséget a Képviselő Asszonynak is, hogy válaszoljon, mert nem tud aztán a végén mindenre reagálni.
Áder János: Hát valóban mindig az a baj, hogy kevés az idő. Ráadásul ebben az esztendőben '94 óta a legmagasabb arányban nőttek a reálbérek, aminek nyilvánvalóan van olyan hatása, hogy a fogyasztás növekedése következtében adótöbblet bevételek keletkeznek, illetőleg többlet személyi jövedelemadó bevételek keletkeznek ebből. Nos, ebből van a többlet, nem pedig az infláció túltervezéséből.
Lendvai Ildikó: Akkor egy mondattal hadd feleljek Én nagyon örülök mindazoknak a gazdasági eredményeknek - főleg ami stimmel belőlük -, amit Képviselő Úr elmondott, hiszen azok az országé, és miért ne örüljek neki. Egy mondattal azonban sajnos úgy lehet mindezen eredmény ellenére összegezni a mostani gazdasági állapotot, hogy amikor Önök '98-ban kormányra jutottak az éves nemzeti jövedelem-növekedés 4,5 és 5 % között volt, most pedig 3 % körül lesz. Tudom, hogy nem azért, mert Önök rosszat akartak, még csak nem is azért, mert hogy az Önök intézkedései föltétlenül rosszak voltak. A helyzet azonban mégiscsak ez. Ön is azt mondja, hogy adótöbbletből állt elő ez a bizonyos összeg. Ezek szerint Önök mégiscsak valamilyen módon úgy produkálták ezt a költségvetést, a 2002-es költségvetést, aminek első felében Önök voltak kormányon, a második felében mi, hogy ebben valami többletbevétel volt eldugva. Valamire Önök is költötték volna. Mi erre akartuk költeni, és ez sikerült is. Úgy látom, hogy a célokkal Önök is egyetértenek, különben csak nem szavazták volna meg ezt a bizonyos csomagot, amiben ezek a jóléti intézkedések voltak, és az, hogy azt kérik számon rajtunk, hogy még gyorsabban haladjunk előre, az a legnagyobb bók, amit ellenzék adhat kormánynak. Hiszen ha valami népnyúzó programmal álltunk volna elő, akkor Ön biztos nem sürgetne itt engem, hogy mikor kezdjük már el nyúzni a népet. Ön azt teszi, ami a dolga, és én ezt méltányolom, hogy egy jó programot még gyorsabban akar megvalósulni látni. Mi is azt tesszük, ami a dolgunk, kidolgoztuk a jó programot, és tőlünk telhetően megvalósítjuk.
Áder János: Nem emlékszem, hogy népnyúzó programról beszéltem volna az imént.
Lendvai Ildikó: Ha az lett volna, nyilván nem sürgetné rajtunk a végrehajtását.
Áder János: Még csak ezt se mondtam. Mindegy.
Lendvai Ildikó: Nem, nem, az Ön szájába adtam.
Áder János: Akkor jó. Én annyit mondtam mindössze, hogy Önök beleültek a készbe, és egy, az előző kormány eredményes gazdaságpolitikája következtében előállt többletbevételt elosztottak. És ez egy tényszerű állítás.
Lendvai Ildikó: Tényleg komolyan gondolja, hogy ez kormányuk érdeme? És nem emberek dolgoztak meg érte?
Áder János: Én azt gondolom, hogy az, hogy egyébként ez a helyzet előállhat, az mégiscsak azért egy kormányzati gazdaságpolitika következtében állt elő.
Lendvai Ildikó: Nem, azt az emberek munkája állította elő.
Áder János: És természetesen az adófizető polgároknak is ilyen értelemben fontos szerepe volt ebben. Na de beszéljünk a GDP-ről, mert én azt mondtam, hogy összehasonlítva a két ciklust, amikor arról beszélünk, hogy milyen állapotban...
Lendvai Ildikó: az 1998-at és a 2002-őt hasonlítottam össze.
Áder János: ...igen, az 1998-at és a 2002-őt. Egyetlen dolgot szeretnék az Ön figyelmébe ajánlani, ami a GDP vonatkozásában egyébként egy helyes szám, valóban magasabb volt a GDP növekedése '98-ban, mint 2002-ben. Egy dologról nem szabad azonban elfelejtkezni, két és fél éve recesszió van a világban, recesszió van Nyugat-Európában.
Pont azért van ma 3 %-ot meghaladó gazdasági növekedés, mert a magyar modellt beindította az Orbán-kormány. Ha ezt nem indította volna be, még ennyi se lenne. De azért nézzünk más adatokat.
Lendvai Ildikó: Lehet azt mondani, hogy még sokkal rosszabb is lehetne a helyzet, ez biztos így van, csak sajnos ez egy elképzelt ideához való viszonyítás.
Áder János: Ha azt a javaslatot fogadtuk volna el, amit Önök megfogalmaztak akkor, amikor egyébként a recesszió ránk köszöntött Magyarországra, akkor bizony most sokkal rosszabb helyzetben lenne az ország. De nézzük csak.
Lendvai Ildikó: Ezt nem próbáltuk ki.
Áder János: Akkor, amikor Önök átadták az országot, a kormányzást, akkor '98-ban 15 % körül volt az infláció. Most 5,5 % az infláció. Akkor, amikor Önök átadták az országot, akkor 8,7 % volt a munkanélküliség, most 5,6 % a munkanélküliség. A költségvetés hiánya csökkent, az export - az imént említettem -, az export az bizony nőtt, 18 milliárd dollár volt, amikor Önök átadták, és 32 milliárd, amikor most visszaveszik, és újra átvették az ország irányítását. A lakossági fogyasztás az előző évhez képest 5 %-kal, egészen pontosan 4,9 %-kal nőtt, amikor egyébként Önök átadták, most pedig 10 %, azaz közel a duplája - és még sorolhatnám a tényeket. Egyetlen adatot sikerült egyébként ebből az adatsorból kiragadni, ez a GDP-növekedés. Minden más makromutató tekintetében Önök jobb állapotban lévő gazdaságot kaptak meg, mint amilyet egyébként Önök átadtak az Orbán-kormánynak.
Lendvai Ildikó: Sajnos az összes mutató végül is a nemzeti jövedelem növekedésével vagy ennek leállásával függ össze. De amivel igazán vitám van az egy mondat, és lehet, hogy véletlenül fogalmazta így, de már visszaköszönni hallom. Nem átadjuk és átvesszük az országot. Ez ugyanahhoz a szemlélethez tartozik, miszerint az egyik kormány vagy a másik kormány érdeme egyedülállóan.
Áder János: Az ország kormányzását. Helyesbítettem is a mondatban.
Lendvai Ildikó: Igen, és ennek örülök. És annak is örülök, hogy ezek szerint egyetértünk ebben. Mert a gazdasági fejlődés, még egyszer mondom, a kormányok által nyilván segíthető vagy elrontható, de az embereknek köszönhető. És a sok szép mutató, amellyel minden kormány dicsekedhet, a Horn-kormány is felére csökkentette az inflációt, maguk is nagyon eredményesen dolgoztak.
Áder János: Igaz, hogy először a duplájára emelte, és utána a felére csökkentette.
Lendvai Ildikó: Nem egészen így van ez, még a még előző kormány előtt volt. Egyetlen baj a sok baj mellett azonban mégis volt, és annak a bajnak az orvoslására törekedett a száznapos program. Úgy érzem, ha nem is gyógyította, de enyhítette a betegség tüneteit. És az a baj pedig a következő. A magyarországi társadalmi és jövedelmi különbségek, ez egyébként a rendszerváltás óta így van, ez nem az Önök bűne, de Önök sem tudták megállapítani vagy megállítani, megnőttek az elmúlt négy évben, és '98-ban a lakosság legnehezebben élő 10 %-a és relatíve jobban élő 10 %-a, fölső 10 %-a között hétszeres jövedelmi vagyoni különbségek voltak. Ebben benne van a Horn-kormány önkritikája is. Ez tudniillik nagyobb, mint Európában szokott lenni, ahol öt-hatszoros a hasonló arány. 2002-ben eme imponáló gazdasági adatok ellenére nem kisebb lett, hanem nagyobb, nyolcszoros ez a szorzószám. Ha van tehát baja az országnak, és biztos vagyok benne, ezzel egyetértünk, ami gyógyításra szorul, az ezek a nagy különbségek. Amiket nyilván nem úgy kell orvosolni, hogy lejjebb vegye az ember, aki saját szerencséje jóvoltából jobban él, hanem hogy segítsen azon, akik egyelőre a rendszerváltás vesztesei. Nos, a száz nap éppen ezt szolgálta, hogy a nyugdíjasoknak valamivel kicsivel több jusson, a nagycsaládosoknak több jusson, a méltatlanul alacsony fizetésű közalkalmazottaknak több jusson. Ez jó cél, és én örülök, hogy valamit sikerült azért elérni.
Műsorvezető: Na, most egy icipicit a gazdasági számoktól vonatkoztassunk el, mert közben az időnk lassan lejár. Megszokott, hogy kormány és ellenzék nem nagyon ért egyet nagyjából semmiben, és sajnos mostanában az is megszokott, hogy nem annyira szépen juttatják kifejezésre az...
Lendvai Ildikó: olyan szépen beszél
Műsorvezető: ...ezzel mindenki elégedett lehet. Szerintem arról még nem beszéltek ezen a héten, hogy az ellenzéki hogyan ítéli meg saját tevékenységét. Mit tudott ebben a száz napban elérni, mennyiben tudta előrevinni.
Áder János: Maradjunk egyelőre szerintem a kormány tevékenységének az értékelésénél, mert egyelőre azt gondolom, hogy a kormány lehetősége az a kormányzati politika következtében, a kormányzati hatalom birtoklása következtében, hogy az ország életét befolyásoló döntéseket hozzon.
Műsorvezető: De Önök azért ezt kifejezésre tudják juttatni?
Áder János: Persze el tudom mondani, ha egy következő műsor ad majd újra húsz percet, akkor el tudom majd mondani, ha egyébként mi alakítottunk volna kormányt, akkor mit csináltunk volna. Ugyanis...
Műsorvezető: de nem ez volt a kérdés
Áder János: ...tulajdonképpen az első száz nap kérdését még nem is igazából érintettük, még csak azt jártuk körül, hogy beleültek a készbe, és a száz napon túli programok inflálódásáról még nem is igazán beszéltünk. Úgyhogy azért mondom, hogy maradjunk még, talán ha javasolhatnám, ennél a témánál.
Műsorvezető: Bocsánat, hogy közbevágok, de nagyjából 4-5 percünk van. Ugye van itt 13+1 pont.
Áder János: Hadd vegyek ki néhányat.
Műsorvezető: Vegyen ki néhányat, és akkor rögtön arra tud a Frakcióvezető Asszony reagálni.
Lendvai Ildikó: Aztán még utána lenne egy mondatom az előbbiekre, de előbb még hallgatom természetesen Frakcióvezető Urat.
Áder János: Tehát én azt gondolom, hogy itt azzal reklámozza magát a kormánykoalíció, hogy száz nap alatt száz százalékosan teljesítette a 13+1 pontban összefoglalt ígéreteket. Erre azt mondom, hogy ez így nem igaz.
Műsorvezető: Hanem? Mennyiben?
Áder János: Az ígéreteknek egy része valóban teljesült, például az imént említett nyugdíjemelés vagy nyugdíj-kiegészítés, 19 ezer forintos nyugdíj-kiegészítés, és van még néhány ilyen pont. Egy része azonban csak részben teljesült. Ilyen volt az 50 %-os béremelés a pedagógusoknak, a szintén 50%-os béremelés a közalkalmazottaknak és az egészségügyi dolgozóknak. Ez nem lesz 50%.
Lendvai Ildikó: De lesz 50% átlagosan.
Áder János: Átlagosan sem lesz annyi. Ráadásul Önök a választási programban nem azt ígérték, hogy annyi lesz, bocsánat, itt van előttem egyébként, itt van a műsorvezető előtt is egyébként az ígéret, abban az van, hogy kivétel nélkül mindenkinek 50%-kal...
Műsorvezető: felolvasom, tehát: október 1-től 50%-kal növeljük az egészségügyben dolgozók és más közalkalmazottak bérét, ez volt a 4-es pont. A 3-as pont, október 1-től 50 %-kal növeljük az egészségügyiek - ezt most mondtam -, illetve a pedagógusok fizetését, ez szeptember 1-től.
Lendvai Ildikó: Ez megtörtént, ami azt jelenti, hogy van, aki 70%-kal kap többet, van aki 30%-kal. Így jön ki az átlag.
Áder János: És van, aki csak 18,5-tel.
Lendvai Ildikó: Elmondhatom, hogy miért van erre szükség, vagy itt most megállhatunk ennél a pontnál?
Áder János: Nem, én azt gondolom, hogy egyelőre maradjunk annál a pontnál, hogy tehát a szocialista párt nem teljesítette abban a formájában, ahogy megígérte.
Lendvai Ildikó: De.
Műsorvezető: Szerintem reagáljon most, mert az idő közben halad.
Lendvai Ildikó: Akkor reagálok. Abban a formában teljesítettük, ahogy megígértük. Nem azt írtuk, hogy minden egyes embernek, hanem az adott területeken dolgozóknak tömegben lesz 50 %-os béremelése.
Áder János: Ez a mondat, felolvashatom, nem erről szól.
Lendvai Ildikó: Ön is tudja, mert hiszen megszavazta, nem vettem észre, hogy mást szavazott volna meg, hogy azzal a bértömeggel, ami 50%-kal emeli a közalkalmazottak jelenlegi bérét, rendelkezik a költségvetés, mert azt szavaztuk meg. Miért volt szükség differenciálni? Erről is egy mondatot, mert valóban differenciáltuk. A minimálbér egyébként örvendetes emelésével 50 ezer forintot keres a pályakezdő kórházi takarítónő, és jó, hogy annyit keres, mert nehéz munkát végez, de az emelés előtt pontosan 56.300 forintot keresett a felsőfokú szakápolói végzettséggel rendelkező húszéves munkaviszonnyal is rendelkező ápolónő. Nyilvánvaló, hogy amikor egy 50 %-os pénzmennyiséget szétosztunk, akkor igyekszünk ezen a vérlázító igazságtalanságon is segíteni. Ezért van, aki 70, sőt 80%-ot kap, és van, aki valamivel kevesebbet.
Műsorvezető: Ezzel nem ért egyet, ezzel a megoldással?
Áder János: Mindenesetre nem ezt ígérték, én csak ennyit állítok. Az ígéret úgy szólt, hogy 50%-kal emelkednek a pedagógusbérek, ezért azt gondolom, hogy egy pedagógus, aki most egyébként nézte a szocialista pártnak a programját, s az alapján netán a szocialista pártra szavazott, hogyha mondjuk 80 ezer forintot keresett, most úgy gondolhatta a választások után, hogy neki 120 ezer forint lesz a fizetése. Vagy ha egy közalkalmazott 100 ezer forintot keresett, úgy gondolhatta, hogy neki 150 ezer lesz a fizetése.
Lendvai Ildikó: Van, akinek ennél több lett. Van, akinél ennél kevesebb. És akinek több lett, nem fogja visszaadni.
Áder János: Bocsánat. Az, akinek kevesebb lett, azt nem vigasztalja az a tudat, hogy esetleg a szomszédjának vagy a kollégájának egyébként meg átlagosan több lett.
Lendvai Ildikó: Ön tehát átlagosan adta volna ki ezt a pénzt, vagy mindenkinek.
Áder János: Azt tudom mondani, hogy Önök nem abban a formájában teljesítették a választási ígéretüket, mint ahogy egyébként ez ebből a papírból is egyértelműen, világosan kiderül.
Lendvai Ildikó: De ha Önök úgy gondolták, hogy az 50%-ot úgy illik szétosztani, hogy mindenkinek egyformán jusson, mi akadályozta meg Önöket, hogy ilyen béremelést tervezzenek be 2002-re? S akkor most nem kellett volna nekünk azon gondolkodni, hogy egyformán adjuk vagy ne.
Áder János: A választási eredmény akadályozta meg.
Lendvai Ildikó: Nincs betervezve a költségvetésbe.
Áder János: Hogyha a választópolgárok másként döntöttek volna, akkor lett volna javaslatunk arra, hogy hogyan osszuk el a többletet.
Lendvai Ildikó: És miért nem volt 2002-ben ez benne?
Műsorvezető: Most az az igazság, hogy időközben meg lejárt az időnk.
Áder János: Egy dolgot azért hadd hozzak szóba.
Műsorvezető: Ha nagyon rövid akkor nyugodtan hozza szóba.
Áder János: Persze.
Lendvai Ildikó: Én is röviden felelek.
Műsorvezető: Tényleg röviden, jó?
Áder János: Merthogy a bevezetőben azt mondtam, és hátha hiányérzete lesz a tévénézőknek, hogy nemcsak a száznapos ígéretek nem teljesültek maradéktalanul, hanem a száz napon túl nyúló ígéretekből is már lép vissza szépen a kormány. Hadd mondjak erre gyorsan két példát. Mondhatnék hármat is.
Műsorvezető: Mondjon egyet Képviselő Úr, az még belefér az időnkbe. Egyet emeljen ki.
Áder János: Ingyenes tankönyv. Az nem a száz napnak az ígérete volt, tehát nem is a mostani száz napon kérem számon, de az viszont ténykérdés, hogy a kormány a múlt pénteken hozott egy olyan döntést, amiben egyébként már ebből az ígéretből visszalépett. Ettől az ígérettől visszahátrált. Medgyessy Péter levelében az szerepelt, hogy személyesen garanciát vállal arra, hogy mindenki, aki általános iskolába jár, minden gyerek ingyenesen fogja megkapni a tankönyveket, ehhez képest a kormány múlt pénteki döntése ettől jelentős visszalépést tartalmazott. A részletekbe sajnos nem tudunk belemenni, de sajnos ez ténykérdés.
Műsorvezető: Képviselő Asszony?
Lendvai Ildikó: A kormány döntése a 2003-as és 2004-es költségvetési évre vonatkozott, akkor elég sokan már meg fogják kapni az ingyenes tankönyvet, és nem vonta vissza ezt az ígéretet. Ahogy Képviselő Úr helyesen mondta, a száznapos programban ez nem szerepelt. A száz nap körülbelül tizennegyed, tizenötöd része annak a ciklusnak, ami előttünk áll. Nem lehet az első száz napban minden ígéretet megvalósítani. Ön se fizeti ki januárban a decemberi közüzemi számlát előre.
Áder János: Én megint csak azt tudom mondani, hogy nem is ezt mondtam. Én azt mondtam, hogy már most visszaléptek. Pontatlan az emlékezete, 2005-ig döntött a kormány egyébként erről, és 2005-ben sem lesz minden általános iskolásnak egyébként ingyenes a tankönyv, ez a kormány múlt pénteki döntése.
Lendvai Ildikó: De a kormány 2006-ig van kormányon.
Műsorvezető: Én most viszont magamra vállalom, hogy pontatlanul, de be kell, hogy fejezzük ezt a beszélgetést, majd legközelebb folytatjuk. Nagyon köszönöm, hogy eljöttek.
Lendvai Ildikó: Mi is köszönjük.
Áder János: Köszönjük a lehetőséget.