"Valakinek fizetnie kell": tovább drágulnak az "ingyenes" gyógyszerek?
Nem "folyamatosan" fogja emelni a gyógyszerek árát jövőre a "szocialista-liberalista" kormány - derült ki Rácz miniszter Frajna Imre kérdésére adott válaszából. A "szakminiszter" még azt is elárulta, hogy "ingyen gyógyszer nincs, ezért valakinek fizetnie kell".
Dátum: 2005-10-10 18:51:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=44766
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:33:42.999891, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Frajna Imre fideszes képviselő azonnali kérésében Medgyesy Péter Egyetértésben a nemzettel című programjára emlékeztetett, amelyben a szívbetegek és a csontritkulásban szenvedők gyógyszereinek ingyenességét ígérte meg. Ehhez képest ma vannak olyanok, akik 60-70 százalékkal is többet fizetnek gyógyszereikért, mint akkoriban - mondta.
Frajna azt is elmondta, hogy Rácz miniszter szerint "három, néhány forintba kerülő" nitrátkészítmény olcsóbbá tételével teljesült Medgyessy ígérete.
A politikus hangsúlyozta, hogy az állam gyógyszerkiadásai megduplázódtak, miközben a betegek terhei 50 százalékkal nőttek.
Várható-e, hogy jövőre nem nőnek a betegek terhei? - kérdezte a honatya.
Rácz Jenő egészségügyi miniszter örül, hogy elmondhatja, "a szocialista-liberalista" kormány többet költ ezen a téren, mint elődje.
Azonban mint kifejtette "ingyen gyógyszer nincs, ezért valakinek fizetnie kell".
Frajna Imre arra az ellentmondásra mutatott rá, hogy a kormány bár kétszer annyit költ a gyógyszerekre, ez mégsem jár a betegterhek csökkenésével.
Számíthatnak-e arra a betegek, hogy jövőre nem növekednek a terhei - ismételte meg kérdését Frajna.
Rácz szerint a 15 százalékos extratámogatás mintegy felét jövőre is fent kívánják tartani.
Az ideihez képest a jövő évi terhek nem növekednek "folyamatosan" - fogalmazott.
fideszfrakcio.hu