Liberális droghét két iskolában
Drogfelvilágosító előadást tart tanítási időben egy szombathelyi általános iskolában és egy gimnáziumban Hankó Faragó Miklós, a térség SZDSZ-es képviselője a liberális héten.
Dátum: 2005-10-11 07:10:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=44776
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:33:46.014711, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Fidesz aggályainak adott hangot, míg az MSZP szerint az intézményvezetők felelőssége, hogy kiket engednek be az épületbe. Az SZDSZ-es vezetésű oktatási tárca úgy véli, jogszerű az előadás.
Hankó Faragó Miklós szabad demokrata képviselő - aki egyben az Igazságügyi Minisztérium politikai államtitkára is - az SZDSZ által szervezett úgynevezett liberális hét programjának részeként e hét csütörtökön a szombathelyi Simon István Általános Iskolában, pénteken pedig a Nagy Lajos Gimnáziumban tart drogfelvilágosító előadást.
Kérdés, hogy milyen szabály jogosítja fel az államtitkárt arra, hogy tanítási időben droggal kapcsolatos előadást tartson a gyerekeknek, hiszen sem pedagógiai, sem drogprevencióval kapcsolatos végzettsége nincs, politikusi minőségében pedig nem befolyásolhatja a diákokat. Igaz, hogy Hankó Faragó az önéletrajza szerint a hetvenes évek végén rövid ideig dolgozott képesítés nélküli nevelőként, ám a jogszabályok szerint ez nem tekinthető tanári diplomának. A Fidesz elfogadhatatlannak tartja, hogy az SZDSZ az iskolákban kampányol. Sió László, a párt oktatáspolitikai műhelyének vezetője szerint nyilvánvaló, hogy Hankó Faragó Miklós SZDSZ-es politikusként tart előadást a diákoknak.
Sió László hozzátette: különösen aggályos, hogy épp a drogról beszél a képviselő, pedig az ezzel kapcsolatos liberális álláspontot a társadalom döntő többsége - annak szélsőséges volta miatt - elutasítja. Sió emlékeztetett arra, köztudott, hogy a liberálisok hajlanak a könnyű drogok liberalizációjára. Leszögezte: az ügyben felvetődik Hankó Faragó párttársa, Magyar Bálint oktatási miniszter felelőssége is.
- Konkrét ismereteim nincsenek, ezért nem mondok véleményt - reagált a Magyar Nemzet kérdésére Tatai-Tóth András, az MSZP oktatási munkacsoportjának tagja. Szerinte egyébként az oktatási intézmények vezetőinek felelőssége, hogy kiket engednek be az iskolába előadást tartani, a rendkívüli órák témájáról és azok előadóiról ugyanis az iskola vezérkara dönt.
Az Oktatási Minisztérium álláspontja szerint sem tartozik az iskola beszámolási kötelezettséggel a tárcának. Szerintük a fenntartó dönti el, hogy tanítási időben kik, milyen előadást tarthatnak az intézményben.
Mint azt írásos válaszában a tárca kifejtette, Hankó Faragó Miklós előadása kapcsán a közoktatási törvény tilalmait nem szegi meg az iskola. A jogszabály 39. paragrafusának negyedik bekezdésében az áll: nevelési-oktatási intézmény helyiségeiben, területén párt, politikai célú mozgalom vagy párthoz kötődő szervezet nem működhet, továbbá az alatt az idő alatt, amíg az óvoda, az iskola, a kollégium ellátja a gyermekek felügyeletét, párt vagy párthoz kötődő szervezettel kapcsolatba hozható politikai célú tevékenység nem folytatható.