Bihari Mihály az Alkotmánybíróság új elnöke
Bihari Mihályt választotta új elnökéül az Alkotmánybíróság (AB) keddi budapesti ülésén; a jelenleg tíz tagú testület titkos szavazással döntött Holló András utódáról. A három évre megválasztott új közjogi méltóság november 13-ától látja majd el elnöki teendőit.
Dátum: 2005-10-11 11:06:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=44786
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:33:49.054411, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"Az Alkotmánybíróság teljes ülése megválasztotta negyedik elnökét, dr. Bihari Mihály alkotmánybíró személyében" - mondta Holló András újságírók előtt ismertetve a testület nem sokkal korábban, zárt ajtók mögött meghozott döntését. Közölte, meggyőződése, hogy a testület felelős döntéssel méltó személyt választott az elnöki tisztségre - hangoztatta a leköszönő elnök.
Emlékeztetett arra, hogy az AB "nem szokta közölni az arányokat, csak az eredményt és nincs úgynevezett jelölt" sem, a testület elnöke a tagok egyike lehet. Bihari Mihály arra az újságírói kérdésre, van-e valami amit elnökként másképp szeretne csinálni, mint elődei, azt mondta: "Ha röviden akarok válaszolni, akkor nincs. A becsületes és a tisztességes bírói testületi munka feltételeit szeretném én is megteremteni (...), mint elődeim".
Hozzátette: a teendőkről először a testület teljes ülésén fog beszélni november 13-a után, addig, mint mondta, nem volna illendő és nem is indokolt, hogy elnöki arspoetikát mondjon. Az "aktívabb, vagy passzívabb" jövőbeni munkára utaló újságírói kérdésre azt mondta, az értelmezhetetlen a számára. Közölte: "az Alkotmánybíróság feladatát, munkáját elsősorban az dönti el, hogy milyen ügyek és indítványok érkeznek (...), milyen a jogrendszer állapota, és ehhez képest az indítványokban mit kifogásolnak a magyar jogrendszert illetően". Holló András leköszönő elnök kérdésre reményét fejezte ki, hogy még az ő elnöki idején döntés születhet a felsőoktatási törvény alkotmányosságáról. "Ebben én biztos nem vagyok, de reményeim szerint igen" - fogalmazott.
A testületi döntést ismertető néhány perces sajtótájékoztatón zavar támadt, mert a hangosító berendezés nem működött, amikor Holló András kihirdette a testület döntését. A kihirdetést meg kellett ismételni, miután több televízió munkatársa hangosan kifogásolta, hogy nem teremtettek megfelelő műszaki feltételeket.
MTI - fideszfrakcio.hu