Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Közös cél a nemzeti közvagyon meghatározása

"Ha jól tudom, ezt a mai vitanapot a kormánypártok kezdeményezték: az SZDSZ és 78 képviselő - nem nagyon látom a 78 képviselőt a teremben, de nyilván Önök fogják képviselni a többiek álláspontját is". Ezt követően Pokorni Zoltán a Fidesz vezérszónokaként a privatizálandó vállalatok körének közös meghatározását kérte a parlamenti pártoktól, és átadta a kormány, valamint a pártok képviselőinek a Nemzeti Vagyonszerződés egy-egy példányát.


Dátum: 2005-10-11 11:42:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=44789
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:33:49.963622, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Pokorni Zoltán emlékeztetett arra, hogy fenyegetően azt mondják a kormánypárti képviselők: a Fidesz visszaállamosít, juj-juj, mi lesz ebből? Majd rákérdezett: baj történt-e abból, hogy az M1-es autópályát a polgári kormány közösségi tulajdonba juttatta? Baj lett-e abból, hogy a Csillebérci tábor állami tulajdonba került? A kanadai befektetők által kisíbolt ferihegyi terminál újból állami tulajdonba került - van ezzel valami gond? A Malévet az Al Italiától visszavásárolta a polgári kormány, ezzel sincs gond. Ez utóbbiakat nem tudná árulni most a szocialista kormány, ha nem vásárolta volna vissza az Orbán-kormány - mutatott rá a Fidesz alelnöke.

Visszaállamosítás szocialista módra

De a szocialista kormány is államosított, emlékeztetett rá Pokorni Zoltán. Először eladták Leisztinger Tamásnak a Tokaj Kereskedőház egy részét, majd tisztes haszonhoz juttatva a híres befektetőt, újból állami kézbe vették.

Toller László képviselő úr Pécsett a Mizo és a vízmű önkormányzati tulajdonba vételét tervezi. Ez a mumus, amiről beszéltünk.

Arról is beszélnek, hogy kérdés, vajon ki fogja meghatározni, mi a törvénysértő. Nos, az bizonyára törvénysértő, hogy a Kiss Péter felügyelte Kincstári Vagyoni Igazgatóságának jogi igazgatója két Audit kért egy szerződés ellenjegyzéséért. Ebben talán nincs köztünk vita - szögezte le Pokorni Zoltán.

Magyarországon ma 90 százalékos a magántulajdon aránya a 10 százalékos közössel szemben. Nyugat-Európában ez az arány 70-30 százalék. Sőt, más országokban, a volt szocialista országokban is, a külföldi befektetők arányát 50 százalékban határozták meg. Nálunk arról is szó van, hogy sokszor külföldi állam a "magántulajdonos" - például a Fővárosi Csatornázási Művek, vagy az elektromos szolgáltatók nagy része.

Kik jártak jól a privatizáció során - nos, ezt a kérdést Önök nem biztos, hogy kívánják feszegetni, de nem célom mások zsebében turkálni, mutatott rá Pokorni Zoltán. Ehelyett lehet arról beszélni, hogy a monopolhelyzetben lévő piaci szereplők milyen módon állapítják meg az áraikat. Nem tekinthetők sztálinista kommunistának a következő államok és vezetőik. Chirac elnök úr most egy 30 cégből álló kört szeretne meghatározni. Angliában Tony Blair és kormánya a '70-es években privatizált vasút részbeni visszaállamosításáról egyeztetnek. Californiában - ahol ugye Arnold Schwarzenegger a kormányzó - arról folytatnak vitát, hogy közösségi tulajdonba kellene venni az elektromos cégeket.

Magyarországon a parlamenti pártok tehetnének róla

A nemzeti vagyon körét meghatározhatná a négy parlamenti párt, a Fidesz ezt ajánlja. Tudni lehet, hogy a Fidesz, az MSZP és az MDF szerint van értelme egy ilyen kör meghatározásának, az SZDSZ szerint pedig nincs. Ha sikerülne megállapodni a tartósan állami tulajdonban maradó cégek körében, akkor nem lenne szó a sajtóban arról, hogy a MÁV-ot, Paksot, a Postát hol el akarják adni, hol pedig arról, hogy mégsem adják el. Nem lenne ez napi politikai csatározás tárgya.

Pokorni Zoltán rámutatott: a tartós közös tulajdon meghatározása nem csak Veres János, hanem Varga Mihály kezét is megköti. Pokorni Zoltán arra kérte a parlamenti pártokat, olvassák el a Fidesz e tárgyú javaslatát, és ha egyetértenek vele, fogjanak össze. Ezt követően átadta a kormány, valamint a pártok képviselőinek a Nemzeti Vagyonszerződés egy-egy példányát.

fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek