Madárinfluenza-vírus magyarok kerültek karanténba
Madárinfluenza-vírus gyanúja miatt négy magyar került karanténba Romániában - közölte a Külügyminisztérium szóvivője kedden az MTI-vel.
Dátum: 2005-10-11 13:13:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=44794
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:33:51.521337, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A négy magyar állampolgárról egyelőre semmi konkrétumot nem tudunk, csak azt, hogy tegnap Romániában madárinfluenza-vírus megjelenésének gyanúja miatt kerültek karanténba, és nyolc napig mindenképpen vesztegzár alatt kell maradniuk - mondta Polgár Viktor. A szóvivő délutánra ígért részletesebb tájékoztatást az ügyről, amelynek szereplőiről egyelőre azt sem lehet tudni, hogy milyen célból mentek Romániába.
MTI - fideszfrakcio.hu