Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Béremelés helyett könyvelési trükkök

Bár a törvény előírja a 4,5 százalékos közalkalmazotti illetményemelést, sok orvos és ápoló fizetése mégsem emelkedett. Magyarázat van bőven: változó adókategóriák, juttatások megvonása vagy éppen üres államkassza - írja az esztergomi Hídlap.


Dátum: 2005-10-11 13:15:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=44795
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:33:51.813335, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Gyenes Géza, a Magyar Orvosi Kamara titkára szerint alapvetően az a probléma, hogy nincs központi fedezet a béremelésre, csak körülbelül annak felére, a maradék részt az egészségügyi intézményeknek kell kigazdálkodni. Ezenkívül még az energia áremelés is jelentősen megterheli az intézeteket. Gyenes Géza elmondta, hogy van olyan kórház az országban, ahol a béremelés kórházra eső része és az energia-áremelés egy évben 360 millió forint pluszkiadást jelent, amit persze a kórháznak kell kigazdálkodni, csak azt nem tudják még, hogy miből.

Sok helyen ugyan megtörtént a nettó fizetések emelése, ugyanakkor ezzel arányosan csökkentették az azon felüli nem kötelező járulékos juttatásokat, így a valós jövedelem változatlan maradt. Ilyen járulékos juttatást lehet kapni például azért, ha valaki hiányszakmában dolgozik, vagy mert magasabb szintű a képzettsége. A gyakorlatban ez úgy néz ki, hogy egy egészségügyi dolgozó keres havonta nettó százezret, de kap még hozzá húszezer forint juttatást. A béremelés után a munkáltató arra hivatkozik, hogy már előzőleg is emelte a dolgozó bérét, így az ugyanúgy százhúszezret fog kézhez kapni, mint a hivatalos béremelés előtt. Ez az eljárás Gyenes Géza szerint szerzett jog elvétele, ugyanakkor sajnos sok kórház kényszerül arra, hogy ilyen trükköket alkalmazzon nehéz anyagi helyzete miatt.

A Hídlap megkérdezte az esztergomi kórházat is az üggyel kapcsolatban. A gazdasági igazgató a napilapnak elmondta, hogy a kórház késve, ráadásul csak a fizetésemelési fedezet felét kapja majd meg, így csak novemberben tudják a béremelést kifizetni minden kórházi dolgozónak, természetesen visszamenőleg is. A törvényben előírt juttatásokat mindenki megkapja, de a kórház szűkös anyagi helyzete miatt már jelenleg sem tud járulékos juttatásokat biztosítani munkavállalóinak.

Forrás: Hídlap

Kapcsolódó elemek