Sokba van Demszky a budapestieknek
A Fidesz fővárosi frakciója emlékeztető-kampányt indított, amelyben felhívja a figyelmet azokra a meg nem valósult vagy máig húzódó tervekre, melyek teljesítését korábban a MSZP-SZDSZ-es városvezetés megígérte. A sorozat első állomásán Wintermantel Zsolt a Károly körúti bazársor helyén épülő ideiglenes közpark megvalósításának problémáira hívta fel a figyelmet.
Dátum: 2005-10-11 14:02:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=44798
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:33:52.703767, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A fővárosi Fidesz-MKDSZ frakcióvezető-helyettese emlékeztetett, hogy mi történt az elmúlt 9 évben. A főváros az itt meglévő épületek bontására, illetve a projekt létrehozására megalapított kft.-re összesen 1,5 milliárd forintot költött el, és ehhez jön még a 4000 nm-es park létrehozásának 200 millió forintos költsége. A város vezetése eddig a közparkra 1,7 milliárd forintot áldozott. A politikus hangsúlyozta, hogy 425 ezer forintba kerül egy négyzetméter, annyiba, mint egy új építésű, kulcsrakész budai ingatlan négyzetmétere. "Ennyiért sikerült Demszky Gábornak létrehoznia ezt a parkot. Meg is állapíthatjuk, hogy kicsit sokba van nekünk a főpolgármester, amikor fejlesztésekről van szó. (...) Hihetetlen költekezés, pazarlás amit itt látunk" - tette hozzá. Wintermantel Zsolt szerint ha már ennyi pénzt áldozott a város erre a parkra, akkor meg kellene tartani ezt a funkcióját, hiszen Budapesten nagyon alacsony a zöldterület aránya.
Szöveg: T.Z. - Fidesz Webszerkesztőség
fideszfrakcio.hu