"Göncz Kingánál és Csizmár Gábornál többet az utóbbi évtizedben senki sem ártott a mozgáskorlátozottaknak"
Mivel az Ön és Göncz Kinga Miniszter asszony politikusi népszerűsége és hitele tagságunk és szervezeteink vezetőinek körében úgy a nulla százalék környékén áll, saját közösségem fórumán elég volna, ha egy-két álszellemes mondattal Önbe rúgnék - és enyém a győzelem - írja a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége (MEOSZ) Oktatási, Továbbképző és Távmunka Intézetének igazgatója Csizmár Gábor munkaügyi miniszternek címzett válaszlevelében.
Dátum: 2005-10-11 15:11:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=44802
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:33:53.889710, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A levélváltás előzményeihez tartozik egy cikk, melyet a MEOSZ Oktatási, Továbbképző és Távmunka Intézetének igazgatója jelentetett meg a szervezet honlapján Új szabályok címmel. Az alábbiakban rövidítve közöljük az írást, majd a miniszter és az igazgató leveleit adjuk közre teljes egészében.
Új szabályok
A Magyar Közlöny 119. számában (szeptember 2.) megjelentek a megváltozott munkaképességű dolgozók foglalkoztatásának új szabályai. Ebből derül ki, 2006-tól ki és mennyi támogatást kaphat, ha - például - mozgássérülteket foglalkoztat. A jó hír, hogy végre nemcsak a 20 főnél több embert foglalkoztató munkaadók kaphatnak támogatást. Ugyancsak jó hír, hogy a közhasznú szervezetek is kaphatnak dotációt (így például a MEOSZ egyesületei is). Több jó hír nincs. (...)
A támogatás mértéke
Manapság a célvállalatok a minimálbér 2-300%-át kaphatják támogatásként. 2006-tól - bonyolult szabályok szerint - maximum 120%-ot, de jellemzően csupán 60%-ot. De legyünk jóindulatúak, vegyük a legjobb esetet: ez is csak a fele az eddigieknek.
Éljen! - Gondolom, így reagált a pénzügyminiszter, amikor megszámlálta a 2007-től rajtunk megspórolható milliárdokat. (Épülhet belőle sok-sok kilométer autópálya.) (...)
Csak az érintettek nem örülhetnek. Ők ugyanis munkahelyüket fogják elveszíteni. (...)
A támogatás diszkriminációi, avagy kinek nem jár
A "versenysemlegesség" és az "egyenlő bánásmód" jegyében nem jár támogatás annak, aki szolgáltatási munkát végez vagy aki munkaerő kölcsönzés útján talál munkát. Hogy miért nem? Aki diszkriminál, nem indokol.
A támogatás mértéke az egyes munkák alapján is változik. A szakképzettséget nem igénylő tevékenység 60%, az alap és középfokú tevékenység 80%, a felsőfokú végzettséget igénylő tevékenység 120% támogatásra lehet jogosult. Hogy miért másodrendű állampolgár, aki például egy egyszerű ám igen fáradtságos betanított munkát végez? Aki diszkriminál, nem indokol.
Támogatás nem igényelhető a költségvetési szerveknél, önkormányzatoknál dolgozók után. (Eddig sem volt igényelhető). Hogy miért kevésbé támogatandó, ha egy mozgássérültet a könyvtárban foglalkoztatnak, mint ha vasfűrészelésre kényszerítik? Aki diszkriminál, nem indokol.
Bárki igényelheti - ha van mersze hozzá
Jó hír is lehetne, hogy amit régen akartunk, teljesült. Bármelyik kisvállalkozás is igényelheti a támogatást. A dolog szépséghibája az, hogy a támogatáshoz a munkáltatónak akkreditáltatnia kell magát. Az Alap akkreditáció - mely a legalacsonyabb dotáció igénybevételéhez szükséges - mindössze kilenc melléklet és igazolás beszerzésével és az akkreditációs díj befizetésével jár. A Rehabilitációs munkáltatói minősítéshez 16 melléklet (és díj) szükséges, a Védett szervezeti minősítéshez 20 melléklet (és díj) vezet. (...)
Mi a cél? Ostoba a kormány?
Joggal kérdezhetik olvasóink, mi a cél? Vagy csak ilyen ostoba a kormány? Nem, a kormány nem ostoba. Nagyon is okos. Egyrészt, megspórol évi 20-30 milliárdot. Nem kevés pénz, ha belegondolunk, hogy ez 10-15%-a annak, amit az egész országnak meg kell spórolnia az adócsökkentések miatt. Másrészt megszabadul egy súlyos problémától: attól ugyanis, hogy nőtt a fogyatékossággal élők foglalkoztatása és ezzel együtt nőtt az erre fordítandó pénz. Mostantól a foglalkoztatás csökken, a gond csökken, ráadásul, aki akkreditációra szánja el magát, egy csinos kis összeget befizet a kasszába akkreditációs díjként, amiből jól fizető szakértői munkával lehet ellátni a munkaügyi szervezet nem túlságosan leterhelt alkalmazottait.
A cél persze ennél magasztosabb: hiszen az egész kormány-rendelet köteg arról szól, hogy támogatjuk a fogyatékossággal élőket. Nem tudom, ki hiszi ezt el. Csak reménykedem abban, hogy például Göncz Kinga miniszter asszony és Csizmár Gábor miniszter úr azt gondolja, jó és előremutató rendeleteket alkottak. Szeretném hinni, hogy csak nem értenek hozzá, nem pedig tudatosan rosszindulatúak vagy éppen ennyire ostobák. (...)
Vitatkozhatunk persze arról, hogy e rendelet milyen előremutató gondolatokat is tartalmaz, hogy EU kompatibilis, hogy - súlyos diszkriminációi mellett - verseny-semlegesebb a korábbinál - de mi értelme van? Mi értelme van, ha a demokrácia csak odáig terjed, hogy szabadon leírhatom: Göncz Kingánál és Csizmár Gábornál többet az utóbbi évtizedben senki sem ártott a mozgáskorlátozottaknak.
Dr. Derera Mihály
***
Csizmár Gábor, munkaügyi miniszter levele Dr. Derera Mihálynak
Tisztelt Igazgató Úr!
Az Ön aláírásával a Szövetség honlapján "Új szabályok" címmel megjelent cikk több olyan tárgyi tévedést, vitatható megállapítást tartalmaz, amelyeket nem lehet válasz nélkül hagyni.
Nem lehet tudni miért, de az Ön által írt cikkben említés sem történik arról, hogy az új támogatási szabályokat 2006. január 1-től csak az újonnan létesített foglalkoztatóknak és az ezen időpontot követően felvett munkavállalókra kell kötelezően alkalmazni. A megváltozott munkaképességű munkavállalók többsége után tehát még a régi szabályok szerint igényelhetnek támogatást (dotációt) a vállalkozások, köztük a kijelölt célszervezetek legkésőbb 2007. június 30-áig. Nincs szó a cikkben az egészségi állapotuk miatt a nyílt munkaerőpiacon nem foglalkoztatható munkavállalókat alkalmazó közhasznú társaságok számára biztosított pályázati konstrukcióról sem, amely hatósági szerződés keretében a rehabilitációs foglalkoztatáshoz kapcsolódó költségek legfeljebb 80 %-ának megtérítésére ad lehetőséget.
Feltételezhetően a nem elég figyelmes rendeletolvasás volt az oka, hogy a cikk szerint egyáltalán nem jár támogatás annak a foglalkoztatónak, amely szolgáltatási munkát végez. Nem tekinthető rehabilitációs célú munkavégzésnek, ezért nem támogathatók, illetve nem akkreditálhatók azok a termelő és szolgáltató tevékenységek, amelyeket a megrendelő vállalkozás telephelyén a vállalkozás részére végeznek a foglalkoztatók. A lakossági és intézményi megrendelők részére nyújtott szolgáltatások azonban, függetlenül attól, hogy hol nyújtják, továbbra is támogathatók, illetve akkreditálhatók.
Más a helyzet a munkaerő kölcsönzés Ön által diszkriminatívnak tartott kizárásával. Eltekintve attól, hogy nem új, hanem 2003. április 1-jétől hatályos rendelkezésről van szó, a munkaerő kölcsönzés nem egyeztethető össze azzal az akkreditációs alapelvvel, amely a saját telephelyen történő saját foglalkoztatásra vonatkozik.
A bértámogatási mértékek a munkabér és járulékai együttes összegének 40 - 100 %-áig terjedhetnek, a cikkben szereplő mértékek a havonta igényelhető bértámogatás összeghatárát jelentik. A bértámogatási mértékeknek a célszer- vezeti dotációs mértékekkel való, korrekciók nélküli összehasonlítása a bértámogatásnak a dotációtól eltérő számítási alapja (a dotáció alapja a korrigált átlagos statisztikai állományi létszám és a minimálbér szorzataként, míg a bértámogatásé a ténylegesen kifizetett munkabér és járulékai és a ténylegesen foglalkoztatott létszám figyelembe vételével határozható meg), valamint a védett szervezetek esetében a költségkompenzációs támogatás lehetősége miatt nem a valóságnak megfelelően mutatja be az átlagos támogatási szint változását.
Az állami és önkormányzati költségvetési szervek működési költségeit a fenntartók költségvetéséből biztosított támogatásból fedezik, ezért nem lenne indokolt a további (párhuzamos) támogatás.
Az alap tanúsítvány nem a legalacsonyabb, hanem a rehabilitációs és a védett foglalkoztatóval azonos mértékű bértámogatásra jogosítja az azzal rendelkező munkáltatót. Meglepő módon Ön az akkreditácóban csak adminisztrációs és pénzügyi (akkreditációs díj) tehernövekedést lát. Arról, hogy az akkreditáció a megváltozott munkaképességű munkavállalók érdekeinek a legtágabb értelem- ben vett védelmét szolgálja, egyetlen szó sem olvasható a cikkben. Arról is megfeledkezik, hogy az akkreditácót 2005 november 1-je és december 31-e között kérő munkáltatók mentesülnek az akkreditációs díjfizetési kötelezettség alól.
A sajátos felfogásban tálalt szakmai kérdések után a cikk további részében minden alapot nélkülöző és a jó ízlés határát súroló indulatos kijelentések olvashatók. Különösen felháborítónak tartom és a leghatározottabban visszautasítom a "gyengék eltaposására" irányuló kormányzati szándékról írtakat, amelyek joggal sérthetik az ügyben érintett kormányzati tisztviselőket csakúgy, mint a Foglalkoztatási Szolgálat tisztességesen dolgozó munkatársait, akiket Ön nem először bánt meg a honlap nyilvánosságát felhasználva.
Üdvözlettel:
Csizmár Gábor
Budapest, 2005. szeptember 23.
***
Dr. Derera Mihály válaszlevele Csizmár Gábor, miniszter úr részére
Tisztelt Miniszter úr!
Mivel az Ön és Göncz Kinga Miniszter asszony politikusi népszerűsége és hitele tagságunk és szervezeteink vezetőinek körében úgy a nulla százalék környékén áll, saját közösségem fórumán elég volna, ha egy-két álszellemes mondattal Önbe rúgnék - és enyém a győzelem. Bennem azonban még mindig él a remény, hogy esetleg helyesbíthetnének tévedéseiken, módosíthatnának hibáikon, melyek sok ezer ember megélhetését veszélyeztetik. Ezért felveszem a kesztyűt és érdemben válaszolok a levelére.
Ön szememre hányja, nem említettem, hogy az új szabályozás a többséget foglalkoztató célvállalatok számára csak 2007 közepén lép életbe. Ez igaz. Nem említettem. A siralomházban eltöltött idő ugyanis kicsit rosszabb a kivégzésnél. Mellesleg Ön azt sugallja, hogy jövőre nem lesznek elbocsátások, nem következnek be a negatív hatások. Kedves Miniszter úr, ebben Ön sem hisz, mint ahogy abban sem, hogy igaz az, mely szerint Önöket nem a spórolás vezeti. Ön ugyanis a 2005-re tervezett 55 Milliárd forintos támogatást (2004-ben 64 Milliárd volt!) 2006-ra 38 Milliárd forintra csökkentette. Mit jelent ez? Ha 2005-ben a 10 milliárdos csökkentés nyolcezer ember állásába került, 2006-ban a 16 milliárdos újabb csökkentés miatt úgy tizenötezer embert fognak elküldeni.
Ön nehezményezi, nem említettem, hogy létre lehet majd hozni olyan szervezetet (kht) amely akár 80%-os támogatást kaphat. Ahh, micsoda hiba, mea maxima culpa! Csakhogy el tetszett felejteni, hogy egy még nem létező szervezet számára adott magasabb támogatás MÉG NEM LÉTEZIK, munkát senkinek sem ad. El tetszett felejteni, hogy ez az újfajta szervezet annyiban lesz különb a mostaniaknál, hogy ezt nem normatívák szabályozzák, hanem erre engedély adható - ami szubjektivitást és korrupció veszélyt jelent.
Ön feddően említi, hogy a szolgáltatásokkal kapcsolatban nem olvastam el jól a jogszabályt. Jól olvastam el, miniszter úr, jól láttam - csak nem részleteztem - hogy Ön a hasonló tevékenységek közt a versenysemlegesség és az antidiszkrimináció alapvető szabályait sértve különbséget tesz. Jól olvastam azt is, hogy a munkaerő kölcsönzést sem engedélyezi, igaz, nem említettem, hogy ezt a disznóságot már két évvel ezelőtt vezették be. Mert Önnek természetes, hogy egy nem mozgáskorlátozott számára jó foglalkoztatás a munkaerő kölcsönzés keretében végzett munka, de egy mozgáskorlátozottnak esetében nem támogatható. Uram! Ön és kormánya a legalapvetőbb esélyegyenlőségi szempontokat sem képes megérteni. Önök a saját akkreditációs elveiket sem értik pontosan, ha azt csak a fizikai akadálymentesítésre értelmezik.
A bértámogatás mértékét Ön szerint én nem jól mutattam be. Ön sehogy, kedves Miniszter úr. Az Ön munkatársai által e tárgyban összehozott hablaty levélrészlet értelmezhetetlen. Mert a 40-100% közti támogatás ami évi 60% az mitől lenne jobb a régi 120-320%-nál, azt már nem merték számszerűen is leírni, hisz számolni azt Önök is tudnak. Zavaros mondatok mögé nem tudják elbújtatni a költségvetési törvény számait: Önök két év alatt 26 milliárdot spórolnak rajtunk. Ez a tény és semmi más.
Ön megsértődik azon, hogy az akkreditációban csak további pénzkiadást látok. Nem, uram, én az Önök tucatnyi bizonylatot és plusz költséget jelentő akkreditációjában azt látom, hogy senki normális vállalkozó nem fog arra törekedni, hogy megszerezze. A célszervezetek még küszködnek egy kicsit, aztán marad a nagy semmi. A vállalkozás arról szól, hogy a várható nyereséggel arányos erőfeszítéseket teszünk. Ha az erőfeszítés nagyobb, mint a várható bevétel, nem érdekel az ügy. Önöknek sikerült ebbe a kategóriába sülyeszteni a fogyatékossággal élők foglalkoztatását. Önök egy jó elvből elfuserált gyakorlatot kívánnak fejleszteni. A jó elv, hogy a közösség pénzét tegyük oda, ahol a hátrányos helyzetűeket tényleg szolgálja. Az elfuserált gyakorlat: tegyük ezt úgy, hogy lehetőleg pénzkifizetés ne nagyon legyen, mert pénzt azt nem nagyon akarunk erre költeni, építsünk tehát jó nehéz akadálypályát. Miniszter úr! A vállalkozók jól elvannak Önök nélkül és nélkülünk is. Önöknek nem feltételeket kell szabniuk, hanem feltételeket kell teremteniük. Kár, hogy ezt több év alatt sem értették meg. Az, hogy ebbe belebukhatnak, ez az Önök kára. Az, hogy a mieink maradnak munka nélkül, méltánytalan, fájdalmas, szégyenletes és elfogadhatatlan.
Kedves Miniszter úr! Ön szerint cikkem a jó ízlés határát súroló és elfogadhatatlan. Ám legyen, elfogadom. De akkor miképpen ítéli meg saját szavait? Ön szerint nem támogatható a fogyatékkal élők foglalkoztatása az állami szférában, mert arra az állam ad pénzt. De elfogadható az akkreditációs díj, holott azt annak a szervezetnek fizetjük pluszként, melyet állami pénzből tartunk fent. Ha tehát egy rokkantnyugdíjast egy könyvtár foglalkoztat, a könyvtárnak nem jár semmi a plusz erőfeszítésért, ha egy rokkantnyugdíjas foglalkoztatásáért valaki kérelmet nyújt be, az fizessen az állami elbírálóknak. Miféle diszkrimináció ez? Ön különbséget tesz munkavállaló és munkavállaló között és hátrányosan megkülönbözteti a munkáltatókat is. Ön a legelemibb Európai Úniós normákat sem tartja tiszteletben.
Ön visszautasítja a "gyengék eltaposására" irányuló kormányzati szándékról írott soraimat. Éppen Ön? Kedves Miniszter úr, Ön és Göncz Kinga tucatnyi nyilatkozatban azzal indokolta az idei, 10 milliárdos támogatás csökkentést, hogy a cégek hamis teljesítmények után hívtak le dotációt és az adófizetők pénzét erre nem adják. Amikor konkrétumokat kérdeztünk, adótitokra hivatkoztak és nem adtak tájékoztatást. Nos, kedves Miniszter úr, az APEH 400 szervezet megvizsgálása után mindössze két csalót leplezett le. Az APEH tájékoztatása szerint ebből is a nagy összegű csalást egy olyan cégnél követték el, mely nem is volt célszervezet az APEH mégis dotációt adott nekik ami nyilvánvalóan szimpla bűnügy. Ön és a Miniszter Asszony mégis úgy állította be ezeket a szervezeteket, mint akik az állam pénzén élősködnek. A Fogyatékosügyi Tanács ülésén elhangzott APEH beszámoló szerint azonban ez nem így volt, az előfordult szabálytalanságok száma lényegesen kevesebb volt, mint a normál cégek ellenőrzésekor, amit az is bizonyít, hogy a kirótt büntetések mértéke is átlagosan egytizede volt az egyébként szokásosnak. Önök a saját elhibázott lépéseiket úgy próbálták indokolni, hogy becsületesen dolgozó cégeket próbáltak erkölcsileg lejáratni. És az Ön levele még most sem tartalmaz egyetlen sort sem arról, hogy bocsánatkéréssel tartoznak.
Ön visszautasítja, hogy kormányzati tisztségviselőket és a Foglalkoztatási Szolgálat becsületes munkatársait megsértem. Ön téved. Én a Foglalkoztatási Szolgálatról csak annyit írtam: rájuk kell bízni az ellenőrzést, olyan rendszert kell kialakítani, melyben érdemi munkát végeznek, ha már azért fizetjük őket. Ez nem sértés. Sőt, szakmai megbecsülés. Én ugyanis bíznék bennük, ellentétben Önökkel, akik semmit sem bíznak rájuk ebben a rendszerben.
Kormányzati tisztségviselőket valóban megsértettem. Az Ön levelét még a Közigazgatási Államtitkár úr is láttamozta, nem gondolhatom hát, hogy az Ön álláspontja mindössze egy rosszul tájékoztatott Miniszter tévedése. Önök fittyet hánynak arra, hogy sem a vállalkozók, sem az érdekvédők nem értenek egyet az Önök által rendeletbe hozott "szép új világgal". Önöket egyáltalán nem érdekli, hogy ki és hogyan válik még reménytelenebbé és nyomorultabbá intézkedéseik nyomán. Önök gátlástalanul keresztül gázolnak mindenen és mindenkin néhány milliárd megtakarítása érdekében. Önök az Európai Úniós jogharmonizációval takaróznak, miközben az EU legfontosabb alapértékeit is semmibe veszik, nem teremtik meg az esélyegyenlőséget, a versenysemlegességet, nem tisztelik az egyenlő bánásmódhoz való jogot. Megérteném én az Önök cselekedeteit, ha azt mondanák: nézzétek, srácok, nagy bajban vagyunk, nem telik rátok ennél több, bárhogy is szeretnénk. De Önök elveket faragnak, cégeket és embereket aláznak meg és tesznek tönkre annak érdekében, hogy saját érdekeiket igazolják.
Nem tőlem kell tartaniuk, Miniszter úr. Az emberek nem hülyék, bármit is mondok én, látják, mit kapnak. Látják, hogy hiába szorgalom és elszántság, hiába küzdelem a rossz fizikai állapottal, a hátrányos szociális helyzettel, hiába az összefogás - még az eddig elért eredményeiket sem tudják megőrizni. Látják, hogy lassan húsz éve ugyanannyi a lakásátalakítási támogatás, tíz éve ugyanannyi a gépkocsi szerzési támogatás, egyre kevesebb a munkahely amire számíthatnak és egyre agresszívebb a velük szembeni hangnem. Nyilatkozhatja Ön, hogy egyre több a felnőttképzésre jutó támogatás, ha a költségvetésben idénre 3 milliárd, jövőre 1,5 milliárd szerepel. Mondhatják, hogy az akadálymentesítési határidőt azért kell kitolni 2005 helyett 2010-re, ha az idei 360 millióból egy fillért sem adtak ki, nem hisszük el, hogy jövőre a tervezett 600 milliót is komolyan gondolják (csak megjegyzem: a szükséges évi 5000 millió helyett). Létrehozhatnak Egyenlő Bánásmód Hatóságot, ha még jogszabályaikban sem kísérlik meg megteremteni az egyenlő bánásmódot. Elmondhatják propaganda körútjaikon, hogy 2008-ra százezer távmunkahelyet hoznak létre, ki hiszi el, ha három év alatt csak kétezerre futotta. Beszélhetnek szolidaritásról, a fogyatékossággal élők támogatásáról, ha tízezreket bocsájtanak el, ha a fogyatékosok szervezeteit egyre kevesebb pénzzel támogatják, ha az ápolási díj - amiből egy főállásban, napi 24 órában dolgozó hozzátartozó kell megéljen - 32.000 Ft.
Nem a kormányzati tisztségviselőknek kell itt elégtételt kapniuk, Miniszter úr! Lehet, hogy én indulatos vagyok - elismerem - de a tények akkor is tények maradnak. És ezek a tények nem büszkélkedésre adnak okot, hanem mély szégyenkezésre.
Dr. Derera Mihály
2005. október. 02.
meosz.hu - fideszfrakcio.hu