Gyurcsány Populista Ferenc euróellenes ámokfutása
Gyurcsány Ferenc ma külföldi újságírók előtt folytatta kommunikációs ámokfutását. A kormányfő továbbra is szembemegy saját pénzügyminiszterével, aki még reménykedik az euró 2010-es hazai bevezetésében. Gyurcsány Ferenc azonban félvállról, pökhendien beszél a közös európai fizetőeszköz alkalmazásához szükséges maastrichti kritériumokról, és valamiféle "társadalmi károkról" szónokol.
Dátum: 2005-10-11 15:37:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=44805
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:33:54.804319, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Érdekes, hogy kormányprogramjában még több helyen is síkraszáll a 2010-es eurócsatlakozás mellett. Akkor ki hibázott? Ki a felelős azért, hogy azóta ez a dátum - Gyurcsány szerint - a "gazdaságra ártalmassá" vált? A miniszterelnök éppen ezekkel a - rendszerváltás óta példátlanul felelőtlen - kijelentéseivel okoz felbecsülhetetlen kárt a magyar gazdaságnak és a társadalomnak! Pillanatnyi politikai érdekeitől vezérelve a kormányfő felrúg minden gazdaságpolitikai megfontolást, közös társadalmi érdeket, uniós elvárást, de még a józan gondolkodás szabályait is, elképesztő demagógiáról téve tanúbizonyságot.
Soha rosszabbkor nem jöhetett volna Gyurcsány Ferenc populista euróellenes kampánya: a legnevesebb nyugati pénzügyi elemző is cégek egyetértenek abban, hogy aggasztó a magyarországi költségvetési-pénzügyi helyzet, az Európai Unió pénzügyi biztosa pedig épp a mai napon jelentette be, hogy az Európai Bizottság rövidesen "negatív irányban módosítja véleményét" a magyar államháztartás helyzetéről, és újabb intézkedésekre szólítja fel a magyar kormányt.
Tállai András
országgyűlési képviselő
Budapest, 2005. október 11.