A Fiatal Baloldalnak inkább az ifjúság ügyeivel kellene foglalkoznia
Nem igaz, hogy Orbán Viktornak, a Fidesz elnökének nincs köze azokhoz, akik Gyurcsány Ferenc miniszterelnök ellen tüntettek New Yorkban - hangoztatták a Fiatal Baloldal (FIB) vezetői kedden Budapesten a Polgárok Háza előtt tartott sajtótájékoztatón. A Fidelitas szerint a FIB-nek nem a luxusbaloldal pártútjaival, hanem az ifjúság ügyével kellene foglalkoznia.
Dátum: 2005-10-11 15:55:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=44807
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:33:55.431926, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Koszorús László, a Fidelitas alelnöke úgy reagált MTI-nek: Felhívnám a Fiatal Baloldal figyelmét, hogy ne a luxusbaloldal pártútjaival, hanem talán saját területével, az ifjúsági ügyekkel méltóztassék foglalkozni. A politikus elmondta: véleménye szerint a FIB-nek olyan ifjúsági ügyekkel kellene foglalkoznia, mint a diákhitel kamatlábainak csökkentése, a beígért tízezer kollégiumi férőhely megépítése, vagy talán azzal, hogy megszűnt az ifjúsági ügyekért felelős minisztérium, vagy a 26 éven aluliak utazási kedvezménye. Sorolhatnám még a listát, hiszen szó volt az ingyenes jogosítványról, és a szintén ingyenes nyelvvizsgákról is - tette hozzá Koszorús László.
MTI - fideszfrakcio.hu