Engedéllyel épül a XII. kerületi Turul emlékmű
Engedéllyel épül Budapesten a XII. kerületi Turul emlékmű - közölte kedden az MTI-vel a kerület polgármestere, aki kilátásba helyezte, hogy két SZDSZ-es képviselő emlékművel kapcsolatos valótlan állításai miatt bírósághoz fordul.
Dátum: 2005-10-11 16:06:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=44809
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:33:56.034721, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Valótlanságokat nyilatkozott az SZDSZ két tagja, amikor azt állította, hogy a Fővárosi Közgyűlés áprilisi ülésén elutasította a szoborállítást - áll Mitnyan György közleményében. A polgármester ezzel szemben azt közölte, hogy a testület "döntésképtelen volt", a jegyzőkönyv szerint "sem elutasító, sem támogató határozat nem született".
Az elmúlt héten Ungár Klára és Kecskés Márton szabad demokrata képviselők sajtótájékoztatójukon azt mondták, hogy törvénytelenül épül a Turul emlékmű, mert a Fővárosi Közgyűlés "egy áprilisi határozatában a tervet elutasította". Mitnyan György közölte: rendelkeznek egy július 28-án kelt jogerős építési engedéllyel, amelyet a Budavári Önkormányzat Polgármesteri Hivatal Hatósági Igazgatóság építészeti irodájától kaptak.
A polgármester hozzátette, a kerületi lapban a szoborállításról időben beszámoltak, így a környéken élők időben tájékoztatást kaptak az emlékműről. A politikus közölte: "az önkormányzat, illetve a polgármester jó hírének védelmében bírósághoz fogok fordulni, hogy a valótlanságok megállapításra kerülhessenek."
MTI - fideszfrakcio.hu