Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Bozóki fizethet és sajnálkozhat hazugsága miatt

Megsértette Orbán Viktornak a jó hírnév védelméhez fűződő személyiségi jogait Bozóki András és a Magyar Hírlapot kiadó Ringier Kiadói Kft. A másodfokon tárgyalt ügyben a bíróság a mai napon jóváhagyta az elsőfokú ítéletet, amely így jogerőre emelkedett.


Dátum: 2005-10-11 16:16:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=44810
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:33:56.325859, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A bíróság megállapította, hogy a Ringier Kiadói Kft. által kiadott Magyar Hírlapban 2003. szeptember 5-én megjelent, Bozóki András által adott nyilatkozatot tartalmazó "MSZP: utódlási harc" című cikkében - olyan hamis látszatot keltettek, hogy a Fidesz által értékesített Tiszti Kaszinó bevételét Orbán Viktor a politikusi létet felhasználva, személyes meggazdagodásra használta fel.

A bíróság arra kötelezte az alpereseket, hogy 8 napon belül jelentessék meg az ítélet rendelkező részét a perbeli cikkel azonos helyen a Magyar Hírlapban, és fejezzék ki a megállapított jogsértésért a sajnálkozásukat. Emellett ötszázezer forint megfizetésére, valamint a perköltség megtérítésére kötelezte Bozóki Andrást és a Ringier Kiadói Kft.-t a bíróság.

Fidesz - Magyar Polgári Szövetség

Sajtóosztály

Kapcsolódó elemek