Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Javuló orosz-magyar viszony: szeptember 11. és nem az MSZP az ok

Németh Zsolt, az Országgyűlés Külügyi Bizottságának elnöke szerint nem a budapesti kormányváltásnak, hanem az orosz külpolitika tavaly szeptember 11. utáni változásainak köszönhető a magyar-orosz viszonyban tapasztalható áttörés. Erről azt követően nyilatkozott a fideszes politikus, hogy Moszkvában kollégájával, Dmitrij Rogozinnal, az orosz törvényhozás alsóháza, az állami duma külügyi bizottsági elnökével, valamint Szergej Razov külügyminiszter-helyettessel találkozott.


Dátum: 2002-09-13 20:41:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=4120
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:44:24.544679, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Moszkvai tárgyalásai után Németh újságíróknak nyilatkozva leszögezte: a magyar pártok körében konszenzus övezi az Oroszország-politikát.

Felhívta a figyelmet: már a magyarországi választások előtt sor került Gennagyij Szeleznyov dumaelnök budapesti, majd Martonyi János külügyminiszter moszkvai útjára.

Németh Zsolt megfogalmazása szerint az előző kormánynak az elmúlt években olyan súlyos problémákkal kellett szembenéznie a magyar-orosz viszony területén, mint a NATO bővítése, a koszovói háború, illetve az 1998-as orosz pénzügyi válság.

A külügyi bizottsági elnök támogatóan szólt Medgyessy Péter miniszterelnök decemberben sorra kerülő látogatásáról, hozzátéve, hogy az orosz részről fogadókészség mutatkozik Mádl Ferenc köztársasági elnök jövő évi útja iránt is.

Reményét fejezte ki, hogy a magas szintű eszmecserék alkalmával sor kerül a sárospataki könyvtár II. világháború után Szovjetunióba hurcolt köteteinek visszaszolgáltatására.

Németh beszámolt arról, hogy orosz részről érdeklődés mutatkozik a magyarországi befektetési lehetőségek iránt. Leszögezte: Magyarországon szívesen látják az orosz befektetőket, amennyiben átlátható vállalatokról van szó. A Szibur rossz emlékű BorsodChem-befektetésével szemben a politikus az orosz Jukosz kőolaj-társaság és a MOL Rt. együttműködését említette pozitív példaként.

A bizottsági elnök szólt arról, hogy a kétoldalú kapcsolatok mellett vendéglátóival megvitatta az olyan nemzetközi problémákat is, mint az orosz-grúz feszültség, az Irak körüli helyzet, és az orosz-EU vízummentesség, illetve Kalinyingrád kérdése.

Irak kapcsán arról számolt be, hogy Moszkva és Budapest között egyetértés van abban, hogy Bagdadnak vissza kell engednie az ENSZ fegyverzetellenőreit. Megjegyezte, hogy ezen a területen a magyar belpolitikában vannak nézetkülönbségek: a külügyi kormányzat az ENSZ Biztonsági Tanácsának állásfoglalásához kötné a katonai beavatkozást, míg ő nincs meggyőződve ennek szükségességéről.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek