Batiz is meghazudtolta Gyurcsányt
A kormányszóvivő a mai napon beismerte, hogy George Bush amerikai elnök semmilyen minősítő megjegyzést nem tett az Orbán-kormány 2001. szeptember 11-ét követő magatartásával kapcsolatban.
Dátum: 2005-10-11 18:52:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=44830
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:34:02.262403, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Batiz András a mai kormányszóvivői tájékoztatón szó szerint a következőket mondta: "Szóba került a beszélgetésen. Minden bizonnyal egyébként Bush elnök érdeklődött a magyar belpolitika iránt, kíváncsi volt arra, hogy mi a helyzet most Magyarországon, ennek kapcsán a miniszterelnök úr örömmel világosította fel ezekről a kérdésekről."
Egyértelművé vált tehát, hogy Gyurcsány Ferenc amerikai útját és az Egyesült Államok kormányát kampánycélokra, az ellenzék és Orbán Viktor befeketítésére próbálta felhasználni. Magyarán, a kormányszóvivő elismerte, hogy főnöke, Gyurcsány Ferenc hazudott.
Immár nem először fordul elő, hogy Gyurcsány Ferenc diplomáciai baklövéseivel rombolja Magyarország tekintélyét. Mindannyian emlékszünk a szaúd-arábaiai futballválogatott leterroristázására, a költségvetés számainak az Európai Unió felé történő meghamisítására, a vatikáni látogatást követő kormányfői nyilatkozatra, vagy akár arra, hogy a miniszterelnök nemrég az EU közös álláspontjával szembemenve javasolta a vízumkényszer eltörlését Kínával szemben.
Mindezek után felkérjük Gyurcsány Ferencet, hogy haladéktalanul kérjen bocsánatot, amiért szándékosan félrevezette az Egyesült Államok kormányát és a magyar embereket.
Németh Zsolt
Fidesz - Magyar Polgári Szövetség
Budapest, 2005. október 11.