"Kirobbanó siker": október 15-től újabb áremelés
Újabb áremelésről döntött a gazdasági miniszter: október 15-től ismét drágul a vonatjegyek és a távolsági buszjegyek ára. A vasúti tarifák 6, a buszjegyek 5 százalékkal kerülnek többe. Medgyessy Péter által a diákoknak ígért ingyen utazás helyett a diákigazolvánnyal utazóktól az 50 kilométeres vonatozásra jogosító havijegyért másodosztályon 1780 forint helyett 1900 forintot kérnek majd.
Dátum: 2005-10-12 08:59:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=44844
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:34:06.621144, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Átlagosan hat százalékkal drágulnak október 15-től a belföldi vonatjegyek. Kóka János gazdasági és közlekedési miniszter a díjemelést már jóváhagyta. A Medgyessy Péter által a diákoknak ígért ingyen utazás helyett a diákigazolvánnyal utazóktól az 50 kilométeres vonatozásra jogosító havijegyért másodosztályon 1780 forint helyett 1900 forintot kérnek majd.
A szaktárca díjrendelete szerint a hónap közepétől az InterCity vonatokra érvényes pótjegy az eddigi 480 forint helyett - a helyfoglalás díjával együtt - 520 forintba kerül majd. Ezzel együtt azonban minden vonatjegy ára megváltozik. A teljes árú jegyek például 50 kilométerre, másodosztályon az eddigi 404 forint helyett 430 forintba, első osztályon 606 forint helyett 645 forintba kerülnek majd. Az ennél hosszabb utazásra vállalkozóknak a kétszáz kilométerre érvényes jegyért másodosztályon már nem 1926 hanem 2030 forintot, első osztályon 2889 forint helyett 3045 forintot kell majd fizetniük. A diákigazolvánnyal utazóktól az 50 kilométeres vonatozásra jogosító havijegyért másodosztályon 1780 forint helyett 1900 forintot, első osztályon 2670 forint helyett 2850 forintot kérnek majd.
A munkába járók által használt havijegyek is drágulnak. Az eddig 17800 forintért megváltható, 50 kilométeres utazásra jogosító havijegyek a hónap közepétől 19 ezer forintba kerülnek. Ebből az összegből a munkavállaló az eddigi 2490 forint után már 2660 forintot, a munkáltató 15300 forint helyett 16340 forintot fizet.
Forrás: Népszabadsság, RTL Klub
fideszfrakcio.hu