A vajdasági kormányfő szerint az incidensek nem jellemzőek a nemzetek közötti viszonyra
Bojan Pajtic, a vajdasági végrehajtó tanács (kormány) elnöke szerint minden egyes vajdasági incidens nagy veszélyt jelent a tartományban élő nemzetek együttélésére, de ezek a jogsértések kivételes esetek, és nem jellemzőek a nemzeti közösségek közötti viszonyra.
Dátum: 2005-10-12 11:57:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=44856
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:34:10.145801, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Bojan Pajtic a Dnevnik című, újvidéki napilapnak adott szerdai interjújában arról beszélt, hogy a csütörtöki brüsszeli meghallgatáson tájékoztatni fogja az EP-képviselőket a tartomány hatáskörébe tartozó, kisebbségekre vonatkozó kérdésekről. Egyebek mellett arról, hogy a vajdasági végrehajtó hatalomban magyarok, horvátok, szlovákok és románok egyaránt képviseltetik magukat, és ez igaz a tartományi parlamentre is. Arról is szólni kíván, hogy a tartományi hatóságok eltökéltek a nemzetek közötti jó viszony és a kisebbségek nemzeti identitásának megőrzésében.
"Az a mi álláspontunk, hogy ezek az incidensek kivételt képeznek, és nem szabályszerűségek a nemzetek közötti viszonyban. A Vajdaság olyan régió, amely példát jelent más balkáni népeknek, és kielégíti az európai normákat a nemzeti közösségek identitásának megőrzésében, az oktatással és tájékoztatással kapcsolatos jogok érvényesítésében" - mondja Pajtic.
A tartományi kormányfő szerint, enyhítendő a bűnesetek utáni feszültséget, a rendőrségnek és az ügyészségnek gyorsabban kell reagálnia az etnikumok közötti viszonyt érintő jogsértésekre mint más esetekben.
Az EP szeptember végi határozatában megfogalmazott javaslattal szemben Pajtic nem tartja jó ötletnek a megfigyelők kivezénylését a tartományba. Szerinte ez a kívánttal ellenkező hatást váltana ki, szükségtelenül fokozná a társadalmi feszültségeket, és olyan üzenetet hordozna, amelyet nem értene meg mindenki helyesen. A kormányfő túl élesnek tartja az EP határozatát, mert a Vajdaság nem olyan térség, ahol fokozódnak a nemzetek közötti összetűzések, hanem éppen ellenkezőleg.
"Hogy értsük egymást: nem csökkentjük a nemzetek közötti incidensek jelentőségét. Minden egyes incidens szörnyű veszélyt jelent a jó együttélésre a Vajdaságban, ezért gyorsan és keményen szankcionálni kell őket" - mondta Bojan Pajtic.
MTI - fideszfrakcio.hu