Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Húsznál több sebesültje van Irakban három robbantásos merényletnek

Összesen huszonkét iraki sebesült meg szerdán egy konvoj ellen intézett pokolgépes támadásban Bagdad nyugati részén egy kormányhivatal közelében, valamint két másik merényletben. A konvoj éppen Szaad Naif al-Hardan vidékfejlesztési minisztert vette volna fel bagdadi hivatalában, amikor az öngyilkos merénylő felrobbantotta gépkocsiba rejtett pokolgépét, amely öt testőrt és öt járókelőt súlyosan megsebesített, és három szétroncsolt.


Dátum: 2005-10-12 12:50:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=44858
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:34:10.773402, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az iraki rendőrök véleménye szerint a reggeli támadás a miniszter ellen irányulhatott: a merénylő valószínűleg abban a hiszemben robbantotta fel magát, hogy a konvojban van az iraki kormány szunnita tagja. A miniszter korábban már számos halálos fenyegetést kapott, elsősorban a szélsőséges lázadók támaszpontjának számító Ramádi körzetéből.

Egy másik pokolgép is robbant Bagdad nyugati részén: a támadásban, amelyet egy amerikai járműoszlop ellen intéztek, három iraki rendőr sebesült meg. Baakúba városa közelében, az iraki fővárostól 60 kilométerre északra ugyancsak gépkocsiba rejtett pokolgépet robbantottak egy katonai konvoj mellett, ott hét katona és két polgári személy sebesült meg katonai források közlése szerint.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek