Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Agyhalál - 2005. október 12.

Nagyon mentegetik Gyurcsány Ferencet, hogy hogyan is volt az a hírhedtté váló eset, amikor Bush elnökkel Orbán Viktorról beszélgetett. Valószínűleg a külügyminisztert is kármentésre kötelezték ez ügyben.


Dátum: 2005-10-12 13:08:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=44860
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:34:11.371467, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Somogyi Ferenc, a külügyi tárca vezetője hétfőn a Nap-keltében szerepelt. Arra a műsorvezetői kérdésre, hogyan került szóba az ellenzéki párt bírálata szeptember 11-e kapcsán, azt mondta: "Ez abban az összefüggésben került szóba, hogy az amerikai elnök érdeklődött a magyarországi belpolitikai helyzet, a közelgő választások kérdésében, és miniszterelnök úr erre reagálva jelezte, hogy azok a problémák, amelyek akkor fölvetődtek, ő úgy gondolja, hogy már a múlté, és meggyőződése szerint az ellenzék is tanult az akkor elkövetett, vagy el nem követett hibákból, és meggyőződése szerint ez már nem jelent valódi problémát kétoldalú kapcsolatokban, akár a mostani kormány, akár egy későbbi más kormány esetén."

Szóval az volt, hogy Gyurcsány Ferenc, mikor Bush elnökkel fontosabb dolgokról is beszélgethetett volna, például az ország dolgairól, arról tájékoztatta az elnököt, hogy "az ellenzék is tanult az akkor elkövetett, vagy el nem követett hibákból". Bizony, tanulni csak szépen, ahogy a csillag megy az égen, a lenini úton: ucsítsza, ucsítsza, ucsítsza.

fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek