Nemzeti konzultáció: 1,6 millióan mondták el a véleményüket
Kudlik Júlia a több hónapos munkát összegző vasárnap délután tartott nagyrendezvény előtt elmondta: a magyar emberek pártállásra, világnézeti különbségekre való tekintet nélkül komolyan vették az alapító és a Nemzeti Konzultációs Testület szándékát és őszintén válaszoltak az őket érintő kérdésekre. 15 év alatt soha ennyi ember, ilyen részletességgel nem mondta el véleményét az ország, és saját sorsának alakulásáról - húzta alá.
Dátum: 2005-10-12 13:09:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=44861
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:34:11.722083, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Kudlik Júlia köszönetet mondott továbbá a konzultációban segítő több mint 100 önkéntesnek, akik fogadták a vendégeket a Konzultációs Központban, és a kérdőívek szétválogatásában is részt vettek. A Nemzeti Konzultáció Magyarországon egyedülálló módon önfenntartó módon működött, 18 ezer támogatótól összesen 60 millió forintnyi támogatás érkezett. Minden ötödik ember tartotta fontosnak, hogy valamilyen összeggel támogassa a Konzultáció ügyét. A legkisebb feladott összeg 200, a legnagyobb 300 ezer forint volt - hangozott el. "Köszönettel tartozunk mindenkinek, aki részt vett ebben a munkában. Köszönet minden ötletért, levélért, telefonért, személyes megkeresésért" - mondta végül.
T.Z. - Fidesz Webszerkesztőség
fideszfrakcio.hu