Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Drágábban vallat az APEH jövőre

Egyelőre kiforratlannak tűnik a vállalkozók adóbevallásának új rendszere, amellyel januártól nemcsak a cégek, hanem az adóhivatal bürokratikus terhei is nőnek. A tervezet szerint ugyanis havonta kellene lejelenteni az egyes alkalmazottak után fizetett járulékokat és egyéb kötelezettségeket - írja az esztergomi Hídlap.


Dátum: 2005-10-12 13:49:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=44869
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:34:14.168209, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Eltérő véleményekkel fogadja a szakma az új szabályozást, ami miatt januártól a legalább egy alkalmazottal dolgozó vállalkozóknak ezentúl havonta kell kimutatást készíteniük az egyes alkalmazottakra vonatkozó adó- és járulékfizetési kötelezettségekről. A gondot az okozhatja, hogy ez nemcsak pluszmunkát jelent, hanem költségnövekedést is, az előzetes elvárások szerint ugyanis az egész folyamatot számítógépen kell majd végezni.

Bár a könyvelőirodák rendelkeznek megfelelő szoftverekkel, a néhány személyes vállalkozásoknál ennek kivitelezésével adódhatnak majd problémák.

Herczigné Soós Ilona gazdasági szakértő a Hídlapnak elmondta, már élő szabályozásról van szó, aminek kettős célja van. A feketemunka visszaszorítása mellett egy távlati elképzelés szerint néhány éven belül személyenként nyomon követhető lenne a nyugdíj, és a biztosítások összege. A program konkrét előnyei azonban még nem mutatkoztak meg, mivel a havonta bejelentendő adatokat eddig is nyilvántartották, ám azt csak évente egyszer kellett leadni. Soós Ilona véleménye szerint a vállalkozások bejelentési kötelezettségeinek egységesítésére lenne szükség, különben az adatok szétforgácsolódnak. Egyelőre csak az biztos, hogy a szabályozás költségnövekedéssel jár majd mind a könyvelőirodák, mind a vállalkozások esetében a jelentős pluszmunka miatt.

Azok a kisvállalkozások, ahol egy alkalmazott végzi a könyvelést, sarokba lesznek szorítva az új szabályozással - mondta el a Hídlap kérdésére Szedmer József, az esztergomi Szedmer Adótanácsadó és Könyvelőiroda vezetője. Hozzátette, tudomása szerint azokat az adatokat, amiket eddig az APEH és a társadalombiztosító felé is le kellett adni, ezentúl csak az APEH-nek kell eljuttatni, majd az adóhatóság továbbítja azt a biztosítónak. A rendszer segíthet abban is, hogy a TB fizetése nyomon követhető legyen. Szedmer József elmondta, a vállalkozóknak arra kell csak odafigyelniük, hogy minden szükséges iratot, adatot eljuttassanak könyvelőiknek. A nehéz feladattal aztán úgyis a szakembereknek kell majd megbirkózniuk, szerencsére a legtöbb bérszámfejtő program alkalmas a szükséges adminisztrációs feladatok elvégzésére.

Forrás: Hídlap

Kapcsolódó elemek