Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Megkezdődött a Hídlap becsületkasszás terjesztése

Tegnaptól több mint harminc magyarországi településen kezdődött meg a Hídlap becsületkasszás terjesztése. Helyszíni szemlénk során annak próbáltunk utánajárni, mennyire nyerte el a lakosság, illetve az adott polgármesteri hivatalok tetszését a Magyarországon egyedülállónak számító kezdeményezés. Vélemények elhangzottak pro- és kontra is.


Dátum: 2005-10-12 13:50:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=44870
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:34:14.464285, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Esztergom után számos magyarországi településen is hozzáférhetővé vált napilapunk a becsületkasszáknak köszönhetően. Esztergomban - a kezdeti nehézségek, gyakori feltörések ellenére - bevált a rendszer, a becsületkasszának köszönhetően egyre többen keresik lapunkat. Az újság terjesztésének ezen alternatív módját ezért november elsejéig az Ister-Granum Eurorégió minden magyarországi településén szeretnék bevezetni.

A pilisszentléleki becsületkaszából az első napokban alig fogyott egy-két lapszám, nem így Leányváron, Csolnokon és Kesztölcön, ahol népszerű a rendszer, délutánra szinte mindenütt elfogyott lapunk tegnapi száma. Kesztölcön, a helyi gyógyszertár előtt épp a becsületkasszának köszönhetően ismerkedhetett meg lapunkkal egy nyugdíjas lakos. A gyógyszertár alkalmazottja lapunknak elmondta: az elgondolást jónak tartja, hiszen ennek köszönhetően az emberek jobban megismerkedhetnek a lappal. Hasonló véleményen van Sándorné Farkas Krisztina, a községháza alkalmazottja is, akitől megtudtuk, bár a becsületkasszás terjesztésről eddig sem pozitív, sem negatív visszajelzést nem kaptak, a hivatal azonban támogat minden új kezdeményezést.

Nem így a leányvári polgármester, Bánffy Miklós, aki azt kifogásolta, hogy engedélye nélkül helyezték el a községben a becsületkasszát, bár előzőleg Esztergom értesítette erről a lehetőségről. Az általunk megkérdezett helybeliek ezzel szemben nem osztják polgármesterük véleményét, az ő tetszésüket elnyerte a becsületkasszás terjesztés.

Csolnokon, az egyik helybeli lakos üdvözölte a kezdeményezést, amely során hozzáférhetőbbé vált napilapunk. Találónak tartja a becsületkassza elnevezést is, hiszen az egyetlen ellenőrző "szerv", amely felügyelheti a vásárlást, mindenki saját lelkiismerete.

A Felvidéken egyelőre csak két helyen, Párkányban a határátkelőnél és a Jednota áruháznál található becsületkassza, de novembertől a felvidéki településeken is megkezdik a becsületkasszás árusítást.

Forás: Hídlap

Kapcsolódó elemek