Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Segélyakció roma árvízkárosultak megsegítésére

Segélyakciót indított a Roma Polgári Tömörülés (RPT) a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet támogatásával a magyarországi és a székelyföldi roma árvízkárosultak megsegítésére - közölte Makai István, az RPT elnöke szerdán az MTI-vel.


Dátum: 2005-10-12 13:51:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=44871
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:34:14.763062, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az emberek mintegy hetven családnak és százötven gyermeknek nyújthatnak segítséget egy most létrehozott emeltdíjas telefonszám felhívásával - mondta Makai István.

Hozzátette: a segélyszervezet csekken várja a pénzadományokat. Makai István elmondta: az akcióval a boldvai és a székelyföldi Siménfalva roma árvízkárosultjait kívánják segíteni.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek